Marie Vareille: Az utolsó gyufaszál

A feltűnő borítójával, piros madarak, tűz, rögtön magához vonzza a tekintetet ez a
könyv, amely a francia írónő első magyarul megjelent regénye.

A történet egyik helyszíne Burgundia, a szerző szülőföldje, ahol a Lemonniere
család élt a 90-es években. A zseni kislány, Abigaelle naplóbejegyzéseiből ismerjük
meg a múltat, ahogy kisgyerekként látta a családját, a világot. Azt is az ő
narrációjából tudjuk, hogy alakult a bátyja, Gabriel sorsa az alatt a huszonhét év
alatt, amit Abigaelle egy kolostorban töltött. Szomorú látni, hogy a családon belüli
erőszak hogyan rombolja szét a családokat, mennyire nehéz kiutat találni ebből a
helyzetből felnőttként is (ahogy például a Dr. Garnier rendelőjébe járó nő esetében),
gyerekként pedig szinte lehetetlen. Ez a tapasztalat nehezíti meg a tehetséges
Gabriel életét is, aki a felesége, “napsugaras” Zoé segítségével próbál megküzdeni a
démonaival. Az utolsó oldalakon egy krimi izgalmával peregnek az események, majd
a helyére kerül a történet minden kis mozaikdarabja.

Ebben a könyvben is van egy számomra kedves idézet: “Még egy rossz napban is
van mindig egy kis boldogság.”

Korábbi ajánlóink

Accessibility