
Alix E. Harrow: Az Örökkévaló
(Egy olyan könyvről, ami akár jó is lehet – eredeti nyelven -, vagy lehetett volna egy tisztességes
magyar fordításban… )
Azt hiszem, ma már a könyvpiacon is maximálisan érvényesül az a trend, hogy csak a külcsín számít, a
belbecs körülbelül hatodrangú. Ennek esett áldozatául Alix E. Harrow Az Örökkévaló című, egyébként
ígéretes regénye is. A könyv gyönyörű: díszes borító, igényes kötés – egy különösen jól sikerült
élfestéssel, ami szinte valóságos illúzióját adja annak, hogy olvasóként a címszereplő szemébe
nézünk. A regényben nem a sztori a legérdekesebb, hisz egy időutazós fantasyval állunk szemben, és
ilyet már írtak sokan. Azt viszont a narratológia szempontjából értékes írói leleménynek vélem, hogy
a regény valójában egy történetről, és annak folyamatos, nagyon sokszori újraírásáról, újraéléséről
szól.
Már egy-két variációját elolvashatjuk annak, hogy hogyan hal meg a főhős, mire kiderül, hogy
pontosan miről is van itt szó:
„Volt egyszer egy nő, aki többet akart annál, mint amennyit kapott. Olyan nagyon akarta ezt, hogy
széttiporta a sarka alatt az időt, majd a neki megfelelő módon illesztette össze a darabjait. A
történelem nemcsak úgy bekövetkezett, mint egy baleset, hanem elmesélték, akár egy történetet. És
a királynő már sokszor elmesélte.”
Miközben a királynő újra és újra visszaküldi a szereplőit a korrigálás végett (a történelem átírása!), a
hős és a krónikás egyre inkább „öntudatra ébred”, és együttes erővel megpróbál keresztbe tenni az
őket mozgató erőnek. Eközben maga az olvasó is úgy érzi, hogy egy olyan könyvet olvas, ami folyton
újraírja önmagát. Hisz minden alkalommal kicsit más a stílus, más műfaji követelményeknek próbál
megfelelni az alkotó, szóval egy nagyszerűen kitalált struktúrát csodálhatnánk itt meg, de mindez
elsikkad a fordítás szerény kvalitásai miatt. És ez bosszantó, hogy az ember csak kapiskálja, hogy mi
lehetett az írói szándék, és a szöveg nem tud magával ragadni, mert a fordító nem ért rá az AI által
generált fordítást átböngészni és korrigálni.
Azért azoknak, akik szerették a szerző korábbi könyveit (Tízezer ajtó, A Starling-ház), vagy kedvelik az
időutazós, középkorba visszarántó, szerelmi szállal megbolondított fantasyt, azoknak mindenképp
ajánlom, mert dacára minden nehezítő körülménynek, a könyv érdekes!








