László Balázs
Eső után
Lelkem viharos mezején egy régi, nyikorgó széken ültem.
Billegett, az egyensúlyt nem találtam rajta sehogy sem.
Vihar tombolt, és sírtak a felhők felettem.
A szívemben lévő gyertya pislákolva, de még reménykedve égett bennem.
Egyre lassabbá vált körülöttem minden.
Egy szép tavaszi reggel napfény jelent meg a borús égen.
A köd felszállt, és kitisztult minden.
Erős szikra lobbant fel szívemben.
Gyertyám úgy gyulladt meg hirtelen, mint egy tábortűz lángjának fénye.
Felgyorsult mellettem minden.
Lelki békét hozó galamb szállt le hozzám csendesen.
Bizalmával fordult felém kedvesen.
