
Yusuke Osawa: Pókember: Hamis pók
Könyvtárosokkal gyakran előfordul, hogy amikor visszaérkezik egy könyv az olvasóktól, akkor annyira megtetszik a borító, hogy nekik is el kell olvasni. Én is így jártam Yusuke Osawa Pókember mangájával, a Hamis pókkal.
Történetünk egyszerű. Adott egy átlagos, talán kicsit lúzer középiskolás srác Ju, aki nem a legjobb tanuló, nincsenek barátai, de talán ami a legszembetűnőbb, hogy egy szorongó, önbizalom hiányos, mindent túlgondoló tini srác, akiből hogy-hogy nem mégis hős születik.
De hogyan?
Ju egy nap véletlenül megtalálja Peter Parker eldugott Pókember jelmezét egy sikátorban, ahol helyi két kemény fiú, de nem a jóféle mint Lowrey és Burnett nyomozók a Bad Boysból, hanem szét koxolt srácok, akik desszertnek is protein túró rudi szósszal leöntött marhahátszínt esznek, de amúgy meg gyúrni ritkán járnak, mert inkább embereket püfölnek, és verik a kis dagi fiúkat, akiktől el is veszik szépen az uzsonna pénzüket típusúak, akit főhősünk persze jól ott is hagyott, és nem tett semmit, ezzel is még mélyebb csökkentette önbecsülését.
…
Na szóval Ju ahelyett, hogy jó pénzért feltette volna a Jófogásra a jelmezt, inkább felvette és felment fotózkodni a lakásuk épületének tetejére. (Nyilván az is fog történni amire most gondolsz!) Szóval az egyik közeli New York-i panelben tűz üt ki, és a városlakók jól ki is szúrják Ju-t a pók hacukában, és kiabálják vadul neki, hogy tegyen valamit, mert a lakásban még emberek maradtak, akiket márcsak ő menthet meg.
Innen kezdődik Ju-nak a Hamis póknak a hős története. Főszereplőnk egyre keményebb helyzetekbe kerül, ahol a tét a városlakók (és sok esetben a saját) életének a megmentése is. Hiszen Ju-nak nincs szuper ereje, pókösztöne, ragacsos keze, de van benne egy hatalmas vágy, hogy változni akar. Változtatni szeretne a lúzer életén! Segíteni szeretne másokon, és magának önbizalmat, barátokat szeretne, s egy lányt akit szerethet.
És persze megkapjuk a kötelező elemeket. Sok-sok pókemberes főgonoszt, akik nagy részük csak cameo szerepet kap, de mégis jó látni őket. A történet végén azért van egy kisebb csavar is a főgonoszt illetően, de ezt nyilván nem hálóvetőzöm le. És megjelenik J. Jonah Jameson, MJ., vagy éppen May néni is. A manga rajzolása nagyon tetszett. Többször éreztem úgy, hogy egy-egy robbanásnál én is hátra vetődöm. A karakterek is szépen illusztráltak, olykor a háttér is nagyon részletes tud lenni, de ez már messze nem elvárás.
Szóval mindent egybevetve. Van egy fiú, egy felelőtlen döntéssel, kétséggel, önbizalomhiánnyal, lelki sérüléssel. De ott van a vágy, a bátorság, a tenni akarás és egy jelmez, ami egy szimbólum, mert nem tudod, ki van alatta, milyen életút van mögötte, milyen problémákkal küzd a jelenben, milyen fájdalommal éli a mindennapjait! Mi lesz, ha kiderül, hogy az álarc mögött nem az van, akit gondoltál, és az erő amit tulajdonítanak a szimbólumnak egyszer csak szertefoszlik. Hogy az erő nem a jelképekben van, hanem bennünk, hogy hajlandóak vagyunk-e a változásra, és a “hős” útjára lépni. Mert a nagy erő nagy felelősséggel jár. A kérdés márcsak az, hogy mikor vállaljuk fel?








