A Black Sabbath zenei munkássága fiatalkorom óta meghatározó élményem,Tony Iommi könyvét már korábban kiveséztem, így mikor a könyvtári polcon megláttam a legendás basszsusgitáros könyvét, azonnal kézbe is vettem. Rég volt ennyire filmeszerű olvasásélményem, ahol szinte a főszereplő mellett lépdelve éltem ugyanazokat a kalandokat, ott voltam a Sabbath korai koncertjein, megéltem az összes örömöt és bánatot, amit a feltörekvő zenekar is megélhetett annak idején. No de ne szaladjunk ennyire előre…
Terence Butler 1949-ben született az angliai Birminghamben, ahol a legendás zenekar többi tagja is nevelkedett. Gyermekkorában a mára sztoikus nyugalmáról ismert zenész meglepően sok erőszakkal találkozott, sőt, még egészen fiatalon a bűnözés sem állt tőle távol. Ír származásúként különösen nehéz fiatalkora volt a tősgyökeres britekkel telített városban, így csakhamar a zene nyújtott neki menekvést, sorstársakra lelet a szintén birmingham-béli Ozzy-Tony-Bill triászban. A könyv számomra legkedvesebb része a kezdeti időszakot felölelő első pár fejezet, itt elemi erővel érződik a kezdő zenekarokban munkálkodó tűz, lelkesedés (az interneten fellelhető legkorábbi koncertjüket meg ism említi a szerző, a fejezt olvasása közben itt meg is hallgathatjuk)
Ám ami a kötetet igazán erőssé teszi, az az emberi gyengeségeket, mélypontokat bátran felvállaló és nyersen bemutató vallomások sora. Geezer korántsem az a kiegyensúlyozott, végtelenül békés bölcs, akinek mindannyian gondoljuk: bőven meggyűlt a baja az alkohollal, kábítószerekkel, amely problémáknak gyökere a lelkét maró, időszakosan feltörő depresszió. Talán az életrajz legemberibb vonása, ahogy a zenész életét végigkövetve minden egyes fejezetben ott lapul ez az alattomos métely, amellyel újra és újra gigászi küzdelmek közepette vívunk meg Geezerrel oldalán.
A kötetben a Sabbath helyet mellett kap Butler szólókarrierje is, hiszen a 80’-as évektől kezdve jócskán munkálkodott a zenekaron kívül is különféle projektekben, illetve nagy focirajongóként az Aston Villa is számos alkalommal kerül említésre. A zenekar szövegírójaként külön fűszer, ahogy a korai dalok születéséről mesél – ember nem gondolná, hogy teljesen elvont szövegű Behind the Wall of Sleep tulajdonképpen a kora reggeli, félálomban töltött órákban fogant. Geezer a birminghami kvartett leginkább intellektuális tagja, ez érződik írásán is, Iommihoz képest jóval szerényebb, tárgyilagosabb, nem emeli ki túlzottan saját érdemeit, de nem is kicsinyíti azokat.
Főként azoknak ajánlom, akik nem kifejezetten a Black Sabbath basszusgitárosára, hanem Geezer Butlerre, az emberre kíváncsiak. Aki nekivág, készüljön fel az első lemez borongós-borús hangulatára!
