Zemánn Éva:
Helyzetjelentés a szicíliai narancstermesztők helyzetéről
Újságírónk első kézből számolt be a Szicíliában fennálló „narancs-krízisről”, amelynek
összefoglalóját az alábbi cikkben olvashatják:
Rendkívüli együttműködésünk során riporterünknek lehetősége adódott kirepülni
Olaszországba, mivel a világ egyik leghíresebb narancstermesztője meghívta, hogy
tudósítson a narancsföldjeiket érintő ügyekről, ezzel is több figyelmet felhívva eme nemes
szakma fontosságára. Érkezése után exkluzív interjút készített a Narancstermesztők
Egyesületének elnökével, amiből néhány érdekesebb részletet fogunk most csak kiemelni.
Riporter: Meséljen, milyen nehézségekkel kell megküzdenie manapság egy
narancstermesztőnek?
O. Nicholas: Elképesztő nehézségeket kell átélnünk nap mint nap, de mi a fogunkat
összeszorítva kiálljuk az összeset. (…) Kevesen akarják a sikerünket, mostanában a banán és
mandarin termesztők támogatottsága is igen megnőtt, de mi mindent megteszünk, hogy a
narancsaink minőségét a megszokott szinten tartsuk.
Riporter: Tudna mesélni ezekről az intézkedésekről?
O. Nicholas: Nos, mi semmiképp sem használunk olyan kártékony vegyszereket a
növényeinken, mint például a banántermesztők, akikről egyébként meggyőződésem, hogy
génmódosítást is alkalmaznak. És akkor még a mandarintermesztők botrányairól nem is
beszéltem. (…)
Az interjú további részleteit szerkesztőink feleslegesnek látták beilleszteni, mivel a
narancstermesztők praktikáiról nem igazán tudtunk meg semmit. Ezután riporterünk első
kívülállóként részt vehetett a Narancstermesztők Egyesületének ülésén, ahol videófelvételt
készített arról, hogy a szakemberek milyen professzionális módon vitatják meg az ügyeiket.
A videón azt látjuk, hogy a gazdák a narancsligetben kisebb tömeget alkotnak az annak
közepén álló és szónokló elnök körül. „Valamit ki kell találnunk, mert az emberek kezdik
elveszíteni a gyümölcseinkbe vetett hitüket” tér rá az első napirendi pontra. „Lejjebb
vihetnénk az árakat egy kicsit” szólal fel valaki a tömegből. Egy feszült pillanatig mindenki
csendben néz rá, majd az elnök int egyet, és két fekete ruhás biztonsági őr kiviszi a
narancsföldről a személyt. „Valaki másnak van jobb ötlete?” az elnök kérdésére egy
szemüveges alak lép előre. „Kiadhatnánk egy kutatást, hogy a narancs milyen jót tesz az
egészségnek a mandarinnal és a banánnal ellentétben.” Az elnök bólint, riporterünket –
elmondása alapján – meglepte milyen hatékonyak a döntéshozatalban. „Ez jó. Milyen tünetek
legyenek?”. A szemüveges így folytatja: „Gyomorproblémák, bőrkiütések, esetleg rák, mert
azt mindenre rá lehet húzni. Ez majd kellően ráijeszt az emberekre, hogy több narancsot
vegyenek.” Az ötlet megvalósításába mindenki egyhangúan beleegyezik. „Kiket tudnánk
megbízni a kutatás kiadásával?” „A brit tudósok megfelelőek lesznek. Hé, maga miért videóz
még mindig?!”. Ezután a felvétel megszakad, riporterünk beszámolója szerint megpróbálták
elvenni tőle a kamerát, és megsemmisíteni a felvételt, amit aztán nagy nehezen sikerült
megmentenie, bár így is alá kellett írnia egy titoktartási szerződést, hogy soha nem kerülhet
napvilágra, ezért közölhetjük csak írásban.
A látogatás ezek után váratlan fordulatot vett, mivel pár nappal azelőtt, hogy munkatársunk
hazautazott volna, nem várt jelenetbe futott egy sétája során, a narancsföldek mentén. Egy
csapat ember állt a fejét vakarva egy töltéssel szegélyezett folyó nagyokat sóhajtva. Kíváncsi
természetének hála odament megkérdezni, mi történt, ezért erről most szintén
beszámolhatunk.
A csapat elmondta neki, hogy ők a helyi gátőrök, és olyan problémába ütköztek, ami most az
egész narancstermesztés jövőjét befolyásolhatja. A télen rengeteg hó esett a hegyekben, és az
onnan érkező víz nagy része annyira befagyott, hogy ez idáig ki sem olvadt. Most viszont,
nyár közepén, elkezdett felszabadulni az a rengeteg vízmennyiség, ami eddig a hegyekben
raktározódott, és bizony le fog onnan jönni, ha akarják, ha nem. Csakhogy a gátjaik és a
töltések nincsenek felkészítve erre, és félő, hogy a rengeteg víz ki fog folyni a mederből, és
elönteni a narancsföldeket. Riporterünk azonnal tudta, hogy mit kell tennie, így még aznap
elintézett egy találkozót az egyesülettel, hogy közösen találhassanak megoldást a problémára.
A találkozón elhangzott beszélgetés a következőképpen történt a két csoport vezetői között:
M. Heston: Nincs mit tenni, a víz le fog folyni a hegyekből, ha akarjuk, ha nem, és ez
mindenképpen valamilyen változást fog magával hozni. Rajtunk múlik, hogy milyet.
O. Nicholas: A narancsföldjeinket mindenképpen meg kell védenünk, a narancsfáknak nem
eshet baja.
M. Heston: Azt javaslom, hogy telepítsük ki a narancsfákat a területről, és használjuk fel az
itt lévő földet a töltések megerősítésére.
O. Nicholas: Ez teljesen ki van zárva, a narancsoknak maradnia kell. Nincs hova vinnünk
őket, és egyébként is ez a vidék a legmegfelelőbb számukra.
M. Heston: A föld kifejezetten elhasználtnak és száraznak tűnik alattuk, szóval egy áradás
még lehet, jót is tenne neki. Úgy gondolom mindkettőnknek érdeke, hogy átadja nekünk a
földeket.
O. Nicholas: Szóhoz sem jutok a pofátlan viselkedése miatt, és kifejezetten sértőnek találom,
hogy azt hiszi, jobban ért a narancsföldekhez, mint én, aki egész életemben rajtuk dolgoztam.
Nincs más megoldás, a folyót kell elterelni másfele, vagy ha kell, teljesen el is zárni.
M. Heston: A mi folyónk évszázadok óta áll ugyanott, és gondosan ki van építve, úgyhogy
ezt az ötletet nekem kell elutasítanom.
A beszélgetés ezután kifejezetten eldurvult a két csoport között, tele obszcén kifejezésekkel,
emiatt itt nem közölhetjük. Riporterünk legnagyobb sajnálatára a találkozó eredménytelenül
zárult, és mindkét fél gyűlölettel tele távozott. Közös megoldás helyett egymás hibáztatásánál
ragadtak le, az árvíz pedig egyre inkább közeledett.
Pár nappal később riporterünk meglátogatta a két csoportot, hogy lássa, hogyan készülnek fel
az árvízre. A narancstermesztők meggyőzték a környező települések lakóit is, hogy az árvíz
milyen veszedelmes lesz, és emiatt segíteniük kell felkészülni rá, így az emberek félelmükben
kihordták mindenüket, ami volt, hogy gátat építsenek belőle. A narancstermesztők érdekes
módon narancsokkal erősítették meg ezt a gátat, valószínűleg mást nem voltak hajlandóak
beáldozni. A gátőrök ezzel ellentétben az árok megerősítésén és mélyítésén dolgoztak, hogy
lehetőleg valamennyire csökkentsék a haragos víz lendületét, de a medret nem voltak
hajlandóak másik irányba terelni. Aztán elérkezett az ítélet napja.
Riporterünk első kézből tudósított a helyszínről, amikor az árvíz elindult a hegyekből, és
elérte a narancsligeteket. Egy kis ideig úgy tűnt, az árok képes lesz megbirkózni vele, de a víz
csak nem akart elfogyni, helyette csak ömlött és ömlött, míg végül elérte a töltés tetejét, és
kiöntött. A narancstermesztők közelben felállított gátja az első csapásokat hősiesen kiállta, de
mivel úgy volt összetákolva mindenféléből, nem meglepő módon egyhamar átszakadt, és a
narancsföldeket elöntötte a víz. Kisebb tó alakult ki a tisztáson, abban mindenfelé narancsok
úsztak, a fák pedig alig látszottak ki a vízből.
A Narancstermesztők Egyesülete felelősségre akarta vonni a gátőröket, de a jelentés
megírásakor még nincsen hír az ügy végkifejletéről. Riporterünk csalódottan, de épségben
haza tudott utazni, és egy év múlva vissza repül majd Szicíliába, hogy megnézze sikerült-e
rendbe hozni a narancsföldeket. Addig is a narancs árában jelentős emelkedésre számítunk
majd, és bizonyos forrásaink arra is felhívták a figyelmünket, hogy a hazai
narancstermesztésről is voltak már értekezések, bár ennek kivitelezhetőségéről egyelőre
vannak kétségeink.
