Fekete Istvánt senkinek se kell bemutatni. A több, mint 100 kötet szerzőjét leginkább ifjúsági regényírónak vagy vadászírónak tartják, pedig sokkal több annál. Gyönyörű tájleírások, megszemélyesítések, humor jellemzi a műveit.
Egy kedves kollégám ajánlotta ezt a novellafüzért, ami nem meglepő módon tíz szál gyertyáról szól, azok sorsán keresztül ismerjük meg a különböző élettörténeteket.
“S a gyertyák elindultak erre-arra, örömre, sírásra, bánatra, vígságra. Világítottak élőknek és holtaknak, utaknak és emlékeknek, szegénynek, gazdagnak, tivornyának és áhítatnak.” Főleg egyszerű, dolgos emberek mindennapjaiba nyerünk általuk bepillantást. Egy kivétel van közöttük, a nyolcadik. Ebben az önéletrajzi írásban Budapest ostromának egy hónapját ismerjük meg Fekete István naplójából, amit a tíz szál gyertya egyikének fényénél írt: “A fák simán és csendben állnak az ablakom előtt, és a téli dermedtségben unottan hallgatják, hogy marcangolják egymást az emberek.”
A rövid történetek más megvilágításba helyezik az írót. A magam részéről ezentúl mindig Fekete István fog eszembe jutni, amikor gyertyát gyújtok.
