Minden olvasónak lehet olyan kedvenc írója, akit már jól ismer, és ezért várja az új könyveit. Számomra ilyen szerző Szilasi László. Személyében először a fiatal irodalomtörténészt ismertem meg, aki többed magával a “Tagjai vagyunk egymásnak” c. kötetben köszöntötte a hetvenéves Mészöly Miklóst. Ezért talán nem is kellett volna, hogy meglepjen, amikor 2015-ben Mészöly-díjas lett a “Harmadik híd” c. regényéért. Meglepetésem igazi oka, hogy az egykori szövegértelmező irodalmár közben szövegalkotó íróvá vált. Íróvá válásának élvezetes szép dokumentuma a régi barát Németh Gáborral közösen írt “Kész regény” c. levélregényük, amelynek újra kiadott, bővített változatát a “Kész az egész”-t már e fórumon is ajánlottam: https://www.igyuk.hu/2025/07/03/konyvtaros-konyvmolyok-konyvei-kesz-az-egesz-lj/
Nem véletlen, hogy szépírói munkásságát lehetetlen egyetlen íven ábrázolni. A posztmodern szövegirodalom játékossága (Kész regény 2010; Kész az egész 2024) épp úgy jellemzi, mint az irodalomtörténészi indíttatású regényei (Amíg másokkal voltunk 2016; Tavaszi hadjárat. Szerelmes magyarok a XIX. századból 2021), vagy a szűkebb pátriája, Békéscsaba közös- és magánmitológiája (Szentek hárfája 2010; Kései házasság 2020), de a hajléktalanság egyszerre örök és kortárs étproblémája is (A harmadik híd, 2014).
Mára a nagyvilágot, de hazánkat is eluraló autofikció műfajához (a legjelentősebbek közül példának említve: Esterházy Péter – Hasnyálmirigynapló 2016, vagy Bereményi Géza – Magyar Copperfield : életregény 2020, https://www.igyuk.hu/2025/07/14/konyvtaros-konyvmolyok-konyvei-a-magyar-copperfield-lj/) súlyos betegsége indítja el. Az agydaganata, és – ami egy író számára különösen fontos – az öntudat elvesztésétől való félelme határozza meg a 2018-as Luther kutyái című regényét. A sort folytatta a személyiséget kialakító emlékek megtalálását és rekonstruálását középpontba helyező regénye (Saját élet, 2023) miközben felvillantotta családja és a szűkebb szülőhazája (Jamina) történetét.
A 2025. októberében megjelent [18:48: telefon] c. regénye szorosan kapcsolódik a Luther kutyái (2018) regényében ábrázolt élethelyzetéhez. Ahogy azt a kötetet beharangozó beszélgetésben elmondja: “Anyám 2022. december 5-én halt meg. Az agydaganatom után mindennap felhívtam, 18.48-kor. Hiányoznak ezek a beszélgetések, ezért megírtam őket: remélem, tényleg mantrából és zsolozsmából áll a készülő naplóregény. A munkát a gyászom második évének végén kívánom befejezni. A valenciai állatkert Natalia nevű csimpánza három hónapja cipeli magával halott majomcsecsemőjét, múmiáját, aszhulláját, tetemvázát, holtaszatát. Nem akarok így járni (a hosszú gyász ugyanis – olvasom – lelki betegség), ezért ebből a regényből közölnék néhány fejezetet, harmincnégy sor mindegyik.”
A könyv édesanyja halálát követő fájdalmas gyászfolyamatba vezeti az olvasót. A napi rendszerességű telefonbeszélgetések értelemszerűen megszűntek, de a könyv mintha éppen ezt a folytathatatlan dialógust kívánná továbbvinni a maga módján, írásban. Ez az ellentmondásos érzelmekkel, emlékekkel teli utazás, melyben az én újradefiniálásának kísérlete zajlik, az elbeszélőt nemcsak az anya mindent betöltő hiányával, de saját jelenével, öregedésével is számot vetni készteti.
A kötet a szerzői műfajmegjelölés értelmében naplóregény, valamint zsolozsma és mantra is egyszerre. Az elbeszélő a gyászfolyamatot napló formájában örökíti meg, a valódi párbeszéd lehetőségének eltűnésével a dialógus csonkává válik, naplóvá íródik. A zsolozsma elsősorban Juhász Gyula azonos című költeményének két sora miatt vetődik fel benne. „S mintha az édesanyám hangja/ A többi közül kizokogna” A mantrák mágikus erővel bíró rövid szövegek, és noha a könyv egyáltalán nem rövid, 272 oldal, annak megírásakor az író talán mégis egyfajta csodában, megoldásban reménykedett: „Hátha segít, hátha, hátha.”
A regény legnagyobb erénye a magával ragadó érzelmi ereje, a nem mindennapi bátorság, és persze az egész szöveget átjáró szeretet, mely az elbeszélő szerint kulcsfontosságú az írásnál – ha „nincsen benne szeretet”, akkor „nincs semmiféle értelme” jegyzi meg egy befejezetlen regényére utalva. És ha valamiben egészen biztosak lehetünk ezzel a könyvvel kapcsolatban, az éppen a szeretet, mely szinte tapinthatóvá válik.
Mindannyiunk sorsa, hogy idővel elveszítjük szeretteinket, mindannyian szembesülünk gyászunkkal, amivel végzetesen magunkra maradhatnánk, ha nem lennének átélhető, segíteni tudó történeteink. Ha nem létezne irodalom. Nekem édesapám halálakor Esterházy Péter – A szív segédigéi (1985) könyve segített. Hiszem, hogy Szilasi László gyászkönyve, a naplószerű feljegyzések, az esszéisztikus számvetések, amelyeket az édesanya mély vallásosságától ihletetten minden eseményben a jelentés keresése vezérel, mindannyiunk számára vigasztaló lehet.
Szilasi László: [18:48: telefon] – könyvtrailer
