A múlt héten pár naponta vittem haza egy-egy könyvet… ahogy egymásra tettem őket, rájöttem, hogy mindhárom kék. Aztán kiderült, hogy a téma is összekapcsolja őket, mivel mindhárom az elmúláshoz, a halálhoz kapcsolódik.
Az eredetileg 2015-ben Svédországban megjelent Lundberg-kötet főszereplője, Doris 96 éves, így sejteni lehet, hogy már nem fog sokáig élni. 10 évesen kapta azt a füzetet, amibe a számára fontos emberek nevét beírta. Mára alig van olyan név, ami mellett ne szerepelne, hogy meghalt.
A füzetben szereplő nevek mentén idézi fel az idős asszony a kórházban az évszázadon átívelő emlékeit, rövid gyerekkorát, majd küzdelmes felnőttkorát, amit végigkísért egy szerelem emléke. Jenny, a húga Amerikában élő unokája, akit gyakorlatilag ő nevelt fel, mellette van az utolsó percekben. Neki adja tovább a sok-sok történetet, azzal a jókívánsággal kísérve, amit ő az édesanyjától kapott kislányként:
“ – Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is.”
