Gellér Fanni
Kukászsákba hajítom minden darabom…
Kukászsákba hajítom minden darabom,
Emlékezetem mélyére suvasztom,
Mint a poros, pókhálós padláson.
Polcra pakolom ki nem mondott szavaimat,
Irattartókba tuszkolom gondolataimat.
ABC-sorba rendezek mindent,
Osztályozok, megcímkézek
Éppen úgy, mint ti engem.
Megfogadom, hogy nem leszek őszinte,
Hogy rá sem nézek a szekrényre.
Nem bolygatom fel a kész rendszert,
A polcok közelébe sem megyek.
S aztán valaki bejön a terembe
Szakadt kukászsákokkal kezében,
Némán áll meg velem szemben.
Erre azonnal forráspontig lobbanok.
A fülemben csak egy dolgot hallok:
“Maradj tiszta, csak mindig maradj tiszta”
És tajtékozva, lázadva, haraggal, fájdalommal
Ordítok, rohanok, és nem gondolkodok.
Miért nem beszélsz, mi a gondod?
Hazudni gyenge, tiszteletlen dolog,
És ezt nehéz másra fognod.
Leverem az összes dossziét,
Leborítok minden apró tényt.
Részletezem, újra és újra elmondom,
Egészen addig még “meg nem unom”.
Mert a mocskos, bűnös víz a pohárban
Nem tisztul ki csak úgy magától.
Nem segít az idő, a felejtés.
A padlás is meg-megtelik.
