Heilig Dóra
milena
a vállam fölött hátranéz
csak a fákra mindig a fákra
erdőkben bújik meg a béke
a vállam fölött a fák fölött a holdat nézem
miért nincsenek rajta árnyékok
ezen gondolkodom
miért nincs rajta az árnyékod
esküdni mertem volna hogy
még ott lesz
úgy akarok írni mint a bögrémben a bögréd
unortodox módon passzoló sorokat
kitölteni magamnak mint a tejet
elcsépelt szerelmes levelek folyékonyra passzírozva úgy akarok írni mint a virágpréselés
a párnám alá tenni egy lapot
és hónapokkal később felfedezni hogy a vetületem rajta maradt a vonalaid mentén
milena
miért nem látom az árnyékod a holdon
azt ígérted valahol mindig ott leszel
és amikor azt hittem megtaláltalak
milena
elvitted magaddal az árnyékodat
a szobádban azóta rendet raktál
és kétszer átrendezted a polcaid
már máshogy van az ágyad máshol alszol
csak a levendula falaid ismerném fel
nem hívtalak fel azóta
nem is tudnék mit mondani neked
letenném mielőtt felvennéd úgyis
nehogy félreértsd
nem hiányzol csak szólni akartam
hogy amikor elengedted a kezem
mellettem felejtetted az árnyékodat
és ha kéred vissza hát én a helyedben
talán a holdon keresném
