MAGYAR COPPERFIELD : életregény / BEREMÉNYI GÉZA. – Budapest : Magvető, 2020
Magyar emberként felnőve János vitéz, Toldi Miklós, Jumurdzsák, a Baradlay fiúk, Áts Feri és Boka személyes ismerőseimmé váltak. De ahogy Nemecsek, úgy Antoine és Desiré is beépült a saját „legendáriumomba”. Az egymást váltó korosztályok tagjaihoz hasonlóan én is Cseh Tamás személyén, pontosabban a közös dalaikon keresztül ismertem meg BEREMÉNYI GÉZA nevét.
Aztán megtanultam tisztelni, mint dramaturgot és filmrendezőt (Megáll az idő, Tanítványok, Eldorádó). Végül persze csak rá jöttem, hogy mindezek mélyén egy jelentős magyar íróval van dolgom, csak hát elbújt…
Hiába hívta fel rá (is) a figyelmet – saját személyét háttérbe állítva – Mészöly Miklós mondván: “Öt fiatal írót szeretnék bemutatni Önöknek – a legfiatalabb még nincs harminc, a legidősebb még innét van a negyvenen… Esterházy, Hajnóczy és Nádas, BEREMÉNYI és Lengyel munkásságát egyként jellemzi az a törekvés, hogy a múlttal szembesülve, ne támaszkodni igyekezzenek erre a múltra, mint egy botra, hanem létrának használják. “ (Bevezető, egy irodalmi esthez, Bécs, 1979) a nagyközönség csak egy rejtőzködő figurát láthatott, aki alig vett részt az irodalmi közéletben. Ahogy erről később vall:
„Már a pályám elején is azt gondoltam, hogy az a fontos, mit ír az író, nem pedig az, mit fecseg össze az írásról. A nevelőapám egyébként is megmondta, hogy van a tekintetemben valami jellegzetes pimaszság, hogy tenyérbemászó vagyok, ezért jobb, ha visszahúzódom. Ha vigyázok magamra. Így tettem.”
De hiába bújt el, egyre többet és többet ismerhetett meg róla az, aki figyelmesen követte jellegzetes figuráit, a sajátságos élethelyzeteket. Mindez ismerős lehetett egy-egy Cseh Tamás dalból, vagy a filmjeiből. Előbb utóbb rá kellett jönni, Bereményi nagy témája a saját élete:
“Mert a valódi, ami igaz, az sosem olyan vékony, mint egy légből kapott hazugság. Mert egy egész korszak világa vastagítja meg, kényszerek összevisszasága a benne szereplők következetlenségeit. És ezért van még a nagyapák történeteinek is olyan jellegzetes íze, ha igazat mondanak, hogy az ember megérzi azt.”
Hiába nem szeret szem előtt lenni, mégis úgy döntött, hogy önéletrajzot ír:
„Azt hiszem, az igazán jó önéletrajzírók nemcsak a saját életükről beszélnek: lelki-szellemi érési folyamataik leírásán keresztül a korszak lelkét is bemutatják… Elemista koromban határozottan úgy találtam, hogy Dickens – részben feltételezhetően ugyancsak saját magáról mintázott – hősének sorsa nagyon hasonlít az enyémhez. Csak persze én sajátosan magyar időkben és sajátosan magyar módra voltam Copperfield. Az idő és a sors szerepének ez a különös fontossága persze csak sokkal később tudatosult bennem, amikor hozzáfogtam, hogy megírjam az életem első 18 évét – ami egyúttal szükségszerűen az ötvenes-hatvanas évek Magyarországának bennem lezajló története is. Ebből lett a Magyar Copperfield.”
Ez az önéletrajz, Bereményi legszemélyesebb könyve – nincsenek alteregók, nem bújik állnevek mögé – ami fontos döntés, mert a regény egy kamasz szellemi magára találásán túl, egy bántalmazó kapcsolatból való kiszabadulásának története is. Nem lehet véletlen, hogy a történet kiemelt dramaturgiai pontjain csak Weöres Sándor és Mészöly Miklós alakját idézi meg. Mészöly az az „apafigura”, aki a nevelőapa kísértő emléke alóli megszabadulás ígéretét hozza, miközben szimbolikusan az irodalmi közéletbe emeli az egyébként rejtőzködni vágyó kezdő írót.
„… végül mindig kiderül, hogy csak azt érdemes felidézni, csak az az igazán érdekes, amire amúgy is emlékszik az ember, ami mélyen beléivódott. Ezekben az emlékekben ismerhet önmagára, ezek révén fedezheti fel újból az életét.”
A Libri díj nyertesei az előző év kiemelkedő alkotásai közül kerülnek ki. A hazai kulturális élet 212 képviselője tesz javaslatot, hogy a megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön az öt fős szakmai zsűri elé:
2021 Libri Irodalmi Díjas kötete BEREMÉNYI GÉZA Magyar Copperfield-je lett.