Horváth Amarilla
Küszöb
Hiányzol, ez mindig is így lesz,
de mára már megbékéltem
vele. Fogalmam sincs, hol vagy,
vagy kivel, de ez így van rendjén.
Te sem tudsz rólam semmit,
legalábbis azt hiszem.
Egy őszi ködös reggelen, mintha
az elsuhanó árnyékodat láttam
volna átkelni előttem az úton.
Majdnem le is léptem a zebrára,
de szerencsére rádudáltak egy
biciklisre, s ez visszazökkentett.
Már nem mardosnak a negatív
gondolatok, sem a túlboldog
emlékeink, mert becsuktam a
veled megélt múltam ajtaját.
Nem érdekel, hogy nálad az
az ajtó nyitva van-e, vagy talán
becsukva hagytad, vagy még
mindig mögötte állsz, és vársz.
Néha jólesik mindenkinek a
könnyed tudatlanság. Vége
a hajnali túlgondolásnak.
Remélem, te sem emészted
magad többet a kelleténél.
