Jelentős hagyománya van a gyermekirodalomban a szereplők egymás bőrébe bújásának, vagy
kicserélésének. Gondoljunk csak a Koldus és királyfi, A két Lotti, Az anyu és vagyok, vagy Az apu én
vagyok történeteire, amelyekben szándékoltan, vagy akaratlanul kipróbálják, milyen a másik élete.
De ezeken túl ki ne szeretné, ha valaki épp akkor cserélne vele, ha egy nehéz helyzet előtt áll, pl.
helyette felelne, vagy bemutatkozna, vagy tartana kiselőadást, vagy fellépne a hangversenyen…
Főhősünk Anders, aki ikertesója mellett mindig csak második mindenben, s a tesója segítsége nélkül
nem is boldogul egyedül. Ráadásul édesanyjukat sem látták öt éve. Akkor mégis hogy lehet, hogy
Anderst szemelte ki a Cserélők titkos elit társasága segítőnek a másoknak a kihívást jelentő
feladatokban?
Pedig egy nap egy titokzatos alak követi, akitől megkapja a belépőkártyáját a Cserélők titkos
főhadiszállására. Ott azonban kiderül, hogy a Cserélő címért még meg kell küzdenie, nem is akárkivel,
hanem a legjobb Cserélő, a Grófnő fiával, Collinssal. Nyilvánvaló, óriási hátrányban van vele szemben,
hisz Collins sok ismerettel rendelkezik anyjától, míg Andersnek azt is titokban kell tartania, hogy
idejár.
Vajon sikerül ennek ellenére is leküzdenie a hátrányát, meg tud erősödni lelkileg, fizikailag? Vagy
esetleges kudarc esetén sem kell végleg feladnia az álmát? Közben ikertesója is egyre titokzatosabb…
Ő vajon miben mesterkedik?
Az izgalmas, kalandos történet során megismerkedünk a központ működésével, a kiképzés
feladataival, hiszen az Abszolút könyvek sorozatban minden abszolút titok, abszolút verseny, abszolút
bátorság. Kitűnő olvasmány kiskamaszoknak vízparton, vagy a hűvös szobában egyaránt.

Korábbi ajánlóink

Accessibility