Nagy Vivien
Egy hétfői péntek reggel
Ma még a nadrágom is fordítva vettem fel.
A koszos edényekbe is beleléptem az ágy mellett.
Az arcomon a pattanás életre kelt,
és elkezdett énekelni:
Mondd asszony, mi értelme élni?
Mondtam neki, hogy semmi, és kinyomtam.
A konyha is a feje tetejére állt, hiába kértem,
hogy forduljon vissza, és sétáljon el: nem tette.
Elrettentette a tudat, hogy csinálnia kell valamit.
A telefon sem csörgött.
Pedig biztosan beszéltek bele.
Csak nem hallottam.
És én is hiába panaszkodtam neki,
úgy tett, mint aki nem hallja.
Süket a telefon. Ki hallott már róla?
Közben pedig delet ütött az óra.
Pedig még nyolc óra sem volt.
A tükör is összetört, miután belenéztem: megsértődött.
Betörte az arcom, de csak ő járt rosszul.
Nekem csak rosszul esett.
Rá a lábamra.
Eltört.
