Valentinyi Roberta
DÉLIBÁB
Próbálom megfogalmazni, hogy mit is érzek
De megszólalni nem bírok, fullaszt ez a méreg
Kábít, pedig azt mondják; ezek a legszebb évek
Akkor én ebből mégsem kérek.
Levelek rezegnek
Azt hittem madár vagy
De csak egy újabb illúziója felettem
A végtelen határnak.
Monoton nappalok ébrednek és aludnak
Embernek maradni nehéz feladat
Örüljenek azok, akik még tudnak
Örülni egy vidám dolognak
A fű között láttam, hogy valami mozog
Még a tartásod is konok
Némán nézel rám a túloldalról
De egy széllökés után tudom;
Mindez a délibábom.
Becsukom a szemem
És elképzelem, hogy látlak
Mégis csak a sivár, puszta földet
Érzem a talpam alatt
Minden elmosódik,
Mint egy elkent festmény
Amiben csak egy apró pont vagyok
A legeslegszélén.
Zúg a kék és sújt a zöld
Most ők uralkodnak
Át kell engednem
Magam a haboknak
Levegő után kapkodok
Pedig lehet, hogy mégsem
Voltam vízben
És mindez csak egy illúzió,
Egy délibáb, egy játék az észben.
