Valdraf Viktória Fanni:
A négylábú barátok
Egy nap felébredtem és magányosnak éreztem magam,
Körbenéztem, de sehol nem találtam a barátokat.
Nem volt körülöttem, akinek elmondhattam volna,
Mi is az, ami az én szívemet aznap annyira nyomta.
Ekkor úgy döntöttem jót tesz majd egy séta a parkban,
Nem is sejtettem, hogy történhet még valami jó is aznap.
Az egyik pillanatban furcsa hangokat hallottam,
S oda nézve olyat láttam, amiről korábban csak álmodtam.
Állatok voltak a tó körül, játszottak ott vagy százan,
Néhány kis kutyának még bot is volt a szájában.
Oda szaladtak hozzám, bújtak a lábamhoz,
Aztán tovább rohantak egy arra bicikliző kis lányhoz.
Korábban már álmodtam róla, hogy lesz egy saját kutyám,
Kinek elmesélhetem minden lelki problémám.
Ki ott lesz velem akkor is, ha szomorú vagyok,
S kinek megadhatok minden szeretetet, amit csak tudok.
Hazaérve rohantam is a menhelyre,
S örökbe fogadtam három kutyát is egyszerre.
Eltelt már sok hét és hónapokból is jó néhány,
De az óta egy nap sem talált rám újra a magány.
Olyan szeretetet kaptam, amiről előtte csak álmodtam,
Rengeteg ember észre is vette, hogy pozitív irányba változtam.
Megváltoztatta az életem ez a három kicsi csoda,
Akikkel együtt élve az embernek mindig őszinte a mosolya.
