A modern amerikai irodalom egyik klasszikusát, a Ne bántsátok a feketerigót! című regényt
szeretném ajánlani. Harper Lee Pulitzer-díjas regénye 1960-ban jelent meg és már a
kiadásakor hatalmas sikert aratott.1962-ben pedig már Hollywood is megfilmesítette, szintén
hatalmas sikerrel. A regényt több mint negyven nyelvre fordították le.
A fejlődésregényként elkönyvelt mű alapvető témái a faji igazságtalanság és az ártatlanság
halála. További motívumok Lee könyvében osztálytagozódás, a bátorság és együttérzés,
illetve a nemi szerepek az amerikai Délen. A regény széles körben iskolai tananyag az angol
nyelvterületen, de témái ellenére több kampány indult a tananyagból való eltávolítása
érdekében. A könyvet gyakran kritizálják a faji jelzői miatt és töretlen népszerűsége mellett is
az olvasók gyakran elégedetlenek a néger szereplők ábrázolásával. Valóban, a regény
olvasása közben bennem is megfogalmazódott a kritika ezen szereplők kevésbé részletes
jellemábrázolását illetően. Ha figyelembe vesszük, hogy a mű keletkezése és megjelenése
(1960) óta 65 év telt el érthetővé és elfogadhatóvá válik az olvasó számára az ábrázolás ezen
formája.
A történet során megismerkedünk a Finch családdal: Atticus-szal, az özvegy apával, két
gyermekével, Jeremy-vel (Jem), Jean Louise-szal (Scout), valamint házvezetőnőjükkel,
Calpurniával. A történetet Scout meséli el, részletes képet kapunk a mindennapjaikról. Pontos
leírást arról, hogy a fehér Finch család hogyan élt az 1930-as években az Amerikai Egyesült
Államokban. Bemutatja a fehérek és feketék együttélésének a körülményeit, hogy hogyan
bántak a feketékkel, mennyire fogadták be, vagy közösítették ki őket.
A mű annak ellenére meleg és humoros hangvételű, hogy témája az erőszak és faji
megkülönböztetés. „A regény elbeszélésmódja közvetlen, gördülékeny, könnyen érthető és
mégis rendkívül kifejező. A gyermeki beszédmód könnyeddé és humorossá teszi az
elbeszélést, s a súlyos témák feszültségét is oldja, a megfelelő helyeken pedig a drámaiságot
érzékletesebbé teszi. „Egy gyermek nem nézi a bőrszínt, a vallást, ő csak az embert látja, és
azt, hogy bizonyos dolgokat megtenni valakivel helytelen és igazságtalan. Ezzel szemben a
felnőttek világa már előítéletekkel és alaptalan rosszindulattal fertőzött.”
A szerző azt nyilatkozta, hogy a Ne bántsátok a feketerigót! nem önéletrajz, hanem inkább
annak a példája, „hogyan kell írnia a szerzőnek arról, amit ismer és hogyan kell hitelesen
írnia.” Mindazonáltal felfedezhetők párhuzamok Lee és a regényhős Scout gyermekkorának
szereplői és eseményei között. Lee édesapja, Amasa Coleman Lee, ügyvéd volt, és 1919-ben
két négert védett, akiket gyilkossággal vádoltak. Miután elítélték, felakasztották és
megcsonkították őket, nem vállalt több bűnügyet.
Úgy gondolom, hogy a regény valóban egy jelentős mű, annak ellenére javaslom elolvasásra,
hogy bennem maradt némi hiányérzet e mű elolvasása után. Én a tiszta lelkiismeret
fontosságának gondolatát viszem magammal, melyet Atticus Finch feddhetetlen figurája
testesít meg a regényben.
