Klein Evelin:
Elfedve
Ősz van…
Az időszak, mikor
Úgy hullassz le rólam, mint
A levelek a fákról.
Itt a tél egy hajszálnyira,
Mi vagyunk a titok,
Ami egymásba fagyva,
Él és él, míg el nem jön a tavasz.
Tavasz lesz…
Ahol befagyott lelkeink,
Újra nőnek a talaj alól,
Mint megannyi színes virág,
Mely külön-külön pompázza be a világot.
Eljön a nyár…
Mely felforrósít,
Mely átölel,
Olyan szorosan, ahogy én ölelnélek téged.
Majd újra itt az ősz…
Ahol nagy a köd, és kevés a fény,
Ezek mögött élünk mi már régóta,
Elfedve, árnyék és fény között.
