Horváth Amarilla
A jövőm
El sem hiszem, hogy végre
megbékéltem saját magammal.
Az az egyik legborzasztóbb, ha
még a saját testünkben
is idegennek érezzük magunkat.
Ezért is örülök, hogy végre
megtaláltuk egymást az
élet zűrzavarában.
Olyankor jöttél, amikor senkit
sem láttam volna szívesen a
Napégette szívemben.
De te bebizonyítod újra és
újra, pl. vörös rózsával vagy
egy szenvedélyes csókkal
vagy a kedvenc kávémmal
vagy egy szimpla öleléssel,
hogy nagyon is érdemes
volt Veled kivételt tennem.
Ahogy belenézek csodaszép
barna szemeidbe látom, hogy
mennyire szeretsz, de úgy
igazából, és a jövőnk foltjait.