Bérces Noémi

Azon az éjszakán

 

Megfáradt arcom csendesen pihen,

Hideg, kihűlt nézet látszik beleiben

Percekben változó szikrád robbanó,

De vajon ez tényleg világot pusztító?

Villan, vakít és engem teljesen elvakít

A fény, mely hajadon ragyog, szépít

Tán most visszajön, de vajon fázik?

Hagyd melegedni, hogyha még benned tanyázik

 

Fáradt vagyok, néhol keservesen alszom

Nem látom azt, hogyan lesz a holnapom

Látsz még te engemet? Figyelsz rám?

Oly jól esik, mikor gyengédesen orcám

Simítod kezeiddel nagy mosollyal

Bárcsak ne lenne soha tele búval!

Bárcsak érzésed töltené ki szavadat!

Mondanám, ha nem tudnám az igazat

 

Tudok rólad mindent, még ha nem is kérdezem

Egyedül én zavarom össze, saját fejem

De még itt vagyok és figyelek

Ezzel együtt hegyeknek felmegyek,

Pedig nem jó felfelé járni hosszan,

Csak hiszem, hogy jót találok ottan

Egy holnapot, ami már nem oly ködös

És akkor az én szívem sem olyan dühös

 

Hallgass meg, sose felejts semmit, bocsájtván!

Magadnak és nekem, ahogy mi tettük azon az éjszakán

Emlékezz, sírj, örülj, verj meg, ha kell durván!

De mindig éljen szívedben, mi történt azon az éjszakán!

Nem tudom meddig, hogyan lesz az idő múltán,

De szívemben mindig élni fog az, hogy azon az éjszakán!

Talán máshogy majd, talán így. Fáj néha a talán

Főleg mikor te mondod, főleg ahogy azon az éjszakán

De most én is csak ezt mondhatom, talán

S’ kérlek csak nézz szemembe úgy, mint azon az éjszakán!

Accessibility