Legyen bár hatásvadász a kijelentés, de talán nem túlzás azt állítani, hogy Meg Lowman a botanika Jane Goodallja. Az amerikai dendromán ökológus a trópusi erdők tanulmányozásának szentelte életét. A 70-es, 80-as években a fák tanulmányozása leginkább a gyökerekre és a fatörzsre összpontosított, viszonylag keveset tudtak a lombkorona életéről. Márpedig az esőerdők valódi élete számunkra elérhetetlen magasságokban zajlik, a trópusi erdők tényleges fajgazdagságáról, különlegességéről a lombkorona ökoszisztémájának vizsgálata nélkül semmit nem lehet igazán tudni, és ez igaz az őserdők éghajlat-alakító hatására is.
A megmaradt erdőket szerte a világon erdőtüzek, aszályok és erdőírtás fenyegeti. A kiterjedt erdőségek olyan természeti rendszerek fenntartói, amiket még mindig alig ismerünk. Az erdők nyújtotta „szolgáltatásokról”, jótéteményekről egyre többet tudunk, akkoriban azonban mikor Lowman ausztráliai kutatásait elkezdte, az eukaliptusz elhalás komplex jelenségeit tanulmányozva, a klímaváltozás kifejezés még szinte használatban sem volt. Hamar rájött, hogy a lombkorona titkainak ismerete elengedhetetlen az erdők – és vele fajok százezreinek – megmentéséhez. Barlangászoktól kölcsönzött eszközökkel egy alpinista technikát adaptált az óriásfák megmászásához, hogy a herbivória és a kiszáradás összefüggését közelről vizsgálja. Így vált a fiatal autisztikus amerikai lányból a világ egyik első arbornautája, egyben az ausztrál dzsungel kvázi felfedezője. Tevékenysége nagyban hozzájárult, hogy az akkor már az eredeti területének 10%-ára zsugorodott ausztrál esőerdők ma védelmet élveznek és az ausztrálok büszkén tekintenek Queensland erdeire. Lowman kutatási eredményei hozzájárultak a koalák megmaradásához is: azt megelőzően a faelhalások bűnbakjai voltak és dúvadként irtották őket.
Lowman könyvében a nyolcadik kontinens felfedezésének történtét meséli el: a természetbúvár kislányból hogyan lett biológus, majd ökológus Ausztráliában, ahol nőként „kékharisnyának” tekintették, a „rejtett birodalom” felfedezését 50-60 méter magasban, majd az abból kibomló új belátásokat, amik forradalmasították a botanikát. A kötet egyes fejezetei különböző földrészeken folytatott kutatásairól szólnak, mindegyik fejezethez az adott táj 1-1 ikonikus fafajáról érezhető csodálattal írt tudományos óda társul. Növényeknek szentelt 60 éves kutatói munkássága bővelkedett tudományos izgalmakban, pedagógiai kihívásokban, kalandjainak nehezen letehető összefoglalása ez a könyv. Megismerhetjük az amatőr tudomány és az őslakosok bevonását a lombkorona-kutató programokba és a Zöld Küldetés alapítvány létrehozásán keresztül Lowman nemzetközi természetvédő tevékenységét is. Környezetpedagógiai munkássága legalább olyan óriási, mint az általa védett mamutfenyők, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a világ első lombkoronasétánya az ő nevéhez fűződik.
Az is biztos, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, többé nem úgy tekint a fákra, mint korábban.
Kovács Norbert
