Mit érdekel Raratonga
– fürdök én a Balatonba!
Hazaszállok, mint az álom
– a hoppla-hopp-szalmaszálon!!!
Itt maradok veled én
– itt a Tisza peremén…
Így kiáltok: Tengerecki,
– a földgömböt itt hegyezd ki!

2023-ban ünnepeljük Rockenbauer Pál születésének 90. évfordulóját, nincs is jobb apropó kézbe venni ezt a meséket és mondákat tartalmazó antológiát. A fotelből 23 ismert vagy még ismeretlen kortárs szerző képzeletének szárnyán az ország 40 híres vagy éppenséggel rejtélyes pontjára kalandozhatunk. Izgalmas ez a szerkesztési elv, hiszen ki ne próbálta már egy-egy földrajzi névnek az eredetét megfejteni, és kinek nem mozgatta meg a képzeletét egy-egy különleges természeti képződmény. Ilyen kedves emlékem, amikor nagy meglepetésemre, hatodikos kisfiam a Lisztes-völgy legendája című városi pályázatra, végül egy vad szerelmi históriával rukkolt ki.
Kézbevételre csábító, csodás a könyv kivitelezése. Takács Mari a rá jellemző kedvesen bumfordi rajzokkal megalkotott táblaképeivel egy látványos szerkezeti keretet ad a kötetnek, ezen felül ódon és varázslatos hangulatú illusztrációkat is beilleszt, amelyek gyakran megkapóbbak, mint maga a történet. Ráadásként az ötletes védőborítót térképpé tudjuk nyitni.
Nagy örömömre az egyik mese – a Haramia-forrás – a kedvelt Szekszárd környéki kirándulóhelyről szól, így ezzel kezdtem a „barangolást”. Ezután legemlékezetesebb gyerekkori nyaralásaim helyszíne következett. Megmosolyogtatott, hogy mennyivel szelídebb történetet talált ki Veszpi Gyula, mint annakidején én, amikor Dömösről órákon át vizslattam a Duna túl partján magasodó hegyen sötéten tátongó Remetebarlangot.
Mindegyik történet izgalmas és más-más hangulatú. Ugyanúgy megférnek bennük a hagyományos meseszereplők – óriások, sárkányok, királylányok, vitézek, boszorkányok és tündérek-, mint a mai gyerekek, űrlények, bölcs szamarak, lidércek vagy Dobi, a turistaházi manó. Részt veszünk éjszakai túrákon, Attila temetésén és kincsvadászaton, belecsöppenünk menő 3D-s játékba, többször feltűnik egy téridőűrhajó, csak hogy néhányat kiragadjak a sok kalandból.
A meséket bevezető táblaképek valójában mini térképek, amelyek bemutatják a hely főbb természeti értékeit. Ezeket külön is érdemes átböngészni, különleges nevű ismeretlen növényekre és állatokra bukkanunk: keleti ajtóscsiga, kakasmandikó, kövirigó, tornai vértő, holdviola, leánykoncér, békatutaj, csikorgófű, tőzegeper, macskafarkú veronika, békaliliom, gilisztaűző varádics, piros kígyószisz… Mindezek további „utazásra” sarkallják az embert, csak most már az élő természet világába.
Zárásként feltétlenül olvassuk majd el – vagy hallgassuk meg a Kaláka előadásában – Tamkó Sirató Károly nagyszerű versét, írjunk egy hosszú bakancslistát és „indulj(unk) el egy úton”!

Korábbi ajánlóink

Accessibility