A 17 novellából álló kötet 2020-ban jelent meg. Gerencsér Anna első novelláskötete
nemrég akadt a kezembe. Már a könyv borítója is ígéretes, egyszerű, de mégis kissé
ijesztő. Mi lehet bent a sötétben? Mi történik, ha lenyomjuk azt a bizonyos kilincset?
„Az ajtó mögött újabb ajtó következett, olyan szorosan, hogy csukott állapotban a kilincsek
el sem fértek volna, ha nem hajszálnyival egymás fölött, illetve alatt helyezkedtek volna el.
Így is csak csodálni tudtam, hogy ajtónyitáskor nem akadtak össze. Végigfutott a fejemen
az összes mese, kísértethistória és fantasztikus teória, amit az ajtóról költöttem az évek
folyamán, ennek ellenére egy pillanatig sem haboztam. A második ajtó épp olyan
nesztelenül nyílt, mint az első.”
Szeretek buszon olvasni, sőt az egyik kedvenc helyem, mert közben felnézek egy-egy
történetből és mindig más a táj. Az olvasás is egy utazás. A reggeli és délutáni ingázásaim
során többnyire verseket, novellákat olvasok; az írónő történetei nem túl hosszúak, így a
40 perces utazásba néha két novella is belefér. Az írások elgondolkodtatóak, ezért ennél
többet nem is érdemes egyszerre elfogyasztani.
Történetről történetre haladunk előre az időben, a novellákat fel tudjuk fűzni a történelem
idővonalára. Menekülünk a Minótaurosz labirintusából (sikerrel, vagy nem), részt veszünk
háborúban, de járunk az ókori Egyiptomban is, mindez misztikumba csomagolva,
megspékelve egy kis hidegleléssel.
Gerencsér Anna írásai végig fenntartják a figyelmet, feszesek, nem a megszokott
sémákkal dolgoznak, miközben betekintést engednek az ajtó másik oldalán zajló sötét
világba.
Két kedvenc novellám:
Az asszonyok és a háború, Az ajtó másik oldalán.
„Azt mondják, a történelmet a győztesek írják, de ez hazugság. A történelmet a
kisemberek írják, a senkik, és közben fogalmuk sincs róla.”
Jó olvasást!
A szerző így jellemzi az írásait: fiktív, precíz, olvasmányos
Interjú az írónővel:
https://amagyarszerzokert.hu/interjuk/gerencser-anna-2023-03-03/

Korábbi ajánlóink

Accessibility