„Csak azt védjük, amit szeretünk, csak azt szeretjük, amit ismerünk. Csak azt ismerjük, amit megtanítanak nekünk”
Gudmundur Páll Ólafsson
Bár mindig is kedveltem az északi népek irodalmát, az Időről és vízről véletlenül került a kezembe, jóllehet a magyarul 2021-ben megjelent (Gondolat Kiadó), Patat Bence fordította könyvből azóta dokumentumfilm is készült.
Az egyedi hangvételű izlandi író esszé jellegű könyve radikális szembenézés a Föld ökoszisztémájának folyamatban lévő összeomlásával. A napokban bekövetkezett nepáli gleccseromlás nyomán megindult árvíz fenyegetően aktuálissá teszi a könyv fő mondanivalóját: a következő évtizedekben a Föld vízkészletei olyan alapvető változásokat fognak elszenvedni, ami a földi élet egészét érinti. 200 év alatt várhatóan a bolygó összes gleccsere elolvad, a tengerek vízszintje megemelkedik, kémhatásuk pedig nagyobb változáson megy keresztül, néhány évtizeden belül, mint az elmúlt 50 millió év alatt.
A tudomány által leírt folyamatok (óceánok savasodása, globális felmelegedés, klímaváltozás) földtörténeti horderejű eseményeket jeleznek, de emberi idővel mérhető gyorsasággal zajlanak. Jelentőségük nagyobb, mint bármi, ami az emberiség életében történt. Magnason szerint az összeomlás ezen mértékének megértéséhez nyelvileg sem férünk hozzá: időérzékünk, fogalmaink, értékrendszereink nem bírják el a mitikus események súlyát.
A klímaváltozás, a hatodik kihalási hullám, a kontinensek partvidékének átalakulása, a földi életet fenntartó ökoszisztéma pusztulása csak akkor válik jelentésessé, ha sikerül történetté formálni, az emberi képzelőerő segítségével közel hozni az egyes generációk által látott-megélt környezetre, vagyis az emberi világ egészére váró sorsot. Magnason saját családjának történetén keresztül nyit ablakot a természeti világ ember általi átalakítására vegyítve az útikönyv, a memoár, az interjú, a tudományos ismeretterjesztés műfajait. Északi és tibeti mítoszok, családi történetek, alternatív jövőképek segítségével mutatja meg, hogy mit is jelent az egész bolygó felszínét átrajzoló katasztrófasorozat, aminek szemtanúi vagyunk.
Magnason könyve ugyanakkor nem pusztán búcsúlevél az általunk ismert világtól, időkapszula is szeretne lenne a jövő generációi számára, tanúsítani azt, hogy megértettük a feladatot, ami ebben az évtizedben előttünk áll. Idő és víz, a két „címszereplő”, mintegy az emberiség nagy láncolatához, a régmúlt és jövő generációkhoz való viszony és a természethez, az élet forrásához való viszony megjelenítői. A természetkapcsolat és a generációk közötti kapcsolat helyreállításának elválaszthatatlanságát sugallja Magnason. Az Időről és vízről mesélős volta mellett is rendkívül informatív, ugyanakkor mély és megrendítő, legfőképp pedig, letehetetlen olvasmány.
