Pacskó-Valdraf Viktória Fanni
Vers az anyáknak
Nem is sejtetted még, hogy a csoda veled van,
Csak érezted, hogy valami más, mint előző nap.
Bíztál benne, remélted, ő van veled,
És a teszt megmondta, hogy ő már a tied.
Vártad az első vizsgálatot, az ultrahangképet,
Hittél benne, hogy rendben megy majd minden.
Féltél tőle, nehogy elveszítsed,
S tudom, hogy könnyes lesz a szemed, ha ezt felidézed.
Kaptál egy dátumot, vártad már nagyon,
Ahogy az újabb és újabb vizsgálatot.
Minden kicsi képen nézted az arcát,
És alig vártad, hogy megtudd, kisfiú vagy kislány.
Az idő közben eltelt, mentek a hónapok,
A pocakod meg nőtt egy jó nagyot.
A kisbabád már ekkor mocorogni kezdett,
Te pedig lested minden áldott percben.
Eljött az idő, a szobája készen várta,
Már csak rajta múlott, mikor jön a világra.
Volt, akinél sietett, volt akinél ráért.
De végül mindenki örömkönnyeket ejtett a babájáért.
Nem számít, hogy milyen típusú szülés volt,
A családban az miattad érzett büszkeség mindenkin áthatolt.
A babát a kezében tartotta a büszke apuka,
és alig várta, hogy vihessen titeket haza.
Akkor még nem is sejtetted, mi az, ami rád vár,
Egy új élet volt, de te jól alkalmazkodtál.
Most pedig már egyre nagyobb a babacipő,
És te csak ámulsz, hogy hova rohan az idő.
