Maul Petronella
Kereszthuzat
az éjszakai égen nem
látszanak
a vihart jelző sötét
felhők.
a benti levegő
fáradt tőlem, én is tőle;
nyitva hagyom az
ablakot.
a múlt szele járja át a
szobát,
mocskot hoz magával.
ezt már
nem szívom be.
inkább nem veszek
levegőt,
ami bennem van,
ott tartom lent,
amíg csak lehet,
amíg a tüdőm engedi.
ott lent tartom,
amíg a mellkasomra
nehezedő árnyak
ki nem szorítják
belőlem a szuszt.
visszaszámolok tíztől,
várom a következő
mennydörgést.
