Horváth Amarilla
Lángolás
Előre tudtad, hogy Budapestre
jössz, de mégsem írtad meg
nekem. Pedig régen megígérted.
Mégis, mikor 40 perccel ezelőtt
rád néztem az ülések felett, akkor
mintha el sem telt volna újabb egy
év, mióta legutóbb láttuk egymást.
Sosem tudom, hogy mikor lesz az
utolsó találkozásunk, de ez benne
az izgalom, ami kikészíti az
idegrendszeremet, nem igaz?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy
nem élvezem, hogy bármikor újra
felbukkanhatsz az életemben. Így
olyan, mintha mindig velem lennél.
Nem tudom, mi újat mondhatnék
még neked. Ismersz már, és nem
változott semmi a részemről. Talán
a háborgó dühöm lecsendesedett,
és most már csak türelemmel várlak.
Tudom, hogy úgysem várhatok el
tőled semmit, ezért jól belevéstem
az emlékezetembe a hajnali
hidegben való lángolásunkat.
