Lisa See - A lótusz leánya

A témaválasztás nem véletlen, mivel az író maga is kínai származású. A regény ötletét egy 1511-ben megjelent kínai orvosi könyv (Egy nődoktor különféle feljegyzései) adta, illetve annak írója élete inspirálta Lisa See-t. 

A  15. századi Kínában játszódó történet főhőse Tan Jün-hszien 8 éves, amikor megismerjük, 1469-ben. Édesanyja halála után az apai nagyszülei házába költöztetik, a messzi Vuhsziba, vele tart apja ágyasa és annak fia is. 

A kislány, a család többi nőtagjához hasonlóan nem mozdul ki a belső szobákból, gyakorlatilag a négy fal között éli le az életét. Illetve így lenne, ha a nagyszülei nem lennének maguk is gyógyítók, akik elkezdik tanítani a kislányt. Jün-hszien a hagyományoknak megfelelően 15 évesen férjhez megy, és anyósa megtiltja, hogy gyógyítson. Ám az asszony megtalálja a módját, hogy segítsen másokon, bába barátnőjével együtt.

Tan úrnő nem járt orvosi egyetemre, a hagyományos kínai orvoslást gyakorolva segít a betegeken egész életében. “Néhány évtized nem változtatja meg a köveket” – tartja a mondás, de ő sok ember életébe hozott változást tudományával. Érdekesség, hogy majd’ minden oldalon olvasható egy máig érvényes kínai bölcsesség.

Korábbi ajánlóink

Accessibility