Ezúttal az idén irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László Mindig Homérosznak című
könyvét szeretném ajánlani. A mű érdekessége – amivel felkeltette az érdeklődésemet -, hogy
három művész együttműködéséből született: az egyes fejezeteket Miklós Szilveszter
jazzdobos improvizációi vezetik be, magába a szövegbe pedig Max Neumann német
festőművész képei ékelődnek be. Kíváncsi voltam, hogyan fognak az úgynevezett
„érhangok”, a festmények és az írás egységet alkotni…
Ha két szóval össze szeretném foglalni, hogy miről is szól ez az alkotás, a következőket
írnám: üldözés és menekülés. Értelmezhető akár annak útmutatójaként is, hogy mi a teendője
egy szökésre kényszerült egyénnek. A kötet emellett megidézi az Odüsszeia, azon belül a
Kalüpszó-mítosz alaptörténetét.
A főhős egészen a 16. fejezetig minden erejével csak a menekülésre koncentrál, önmagán
kívül nem folytat érdemi párbeszédet senkivel, nem eszik, nem alszik… Hisz üldözői
utolérhetik bármelyik pillanatban. Kérdéseket vet fel azonban, hogy ki(k) vagy mi(k) elől,
honnan és miért menekül. A könyv első mondatából csupán annyi derül ki: „Gyilkosok
vannak a nyomában, nem hattyúk, az biztos…” Az említett kérdésekre pedig műve során
Krasznahorkai nem ad konkrét válaszokat, tágítva ezáltal a fenyegetettség érzését. A
jellemzően egy egész fejezeten át végighúzódó mondatok ugyancsak növelik a feszültséget.
Mindezt tovább fokozva a dobimprovizációk is azt az érzetet sugallják, mintha valaki
folyamatosan fizikai teljesítőképességének maximumán működne.
Akárcsak az üldözőkről, magáról a főszereplőről sem tudunk meg semmi konkrétumot.
Nagyon jól illenek ehhez a narratívához a festményeken megjelenő arcvonások nélküli
figurák. A képek hátterével ellentétben a szerző viszont valós környezetbe helyezi hősét, az
Adriai-tenger partvidékére, ahol az útirány tetszőleges megválasztásával látszólag céltalanul
kószál. Ám egy véletlennek köszönhetően Mljet szigetére téved…
A menekülőt a pihenés, a megnyugvás kecsegteti ott, akárcsak Odüsszeuszt Kalüpszónál
Ógügié szigetén. Viszont míg az Odüsszeia hőse szomorúan és elkeseredetten elvágyódik a
szigetről, addig a Mindig Homérosznak üldözött lénye reményteljesen és felszabadultan
érkezik oda. További spoilerek nélkül a történet végül egy az egész alkotás atmoszférájához
méltó kafkai csavarral zárul.
A könyv nem egy könnyed olvasmány. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a feszültséggel
teli, kissé fanyar, filozofikus történeteket és nem riadnak vissza az akár egy fejezeten át tartó
mondatoktól sem.
