Heilig Dóra
panelplán
új lakás főútra néző ganggal
madártávlat a kilátás
szirénák ordítások belvárosi robaj
micsoda felhajtás
kihallom a füstjelző sírásából a rémhíreket
a legújabbakat
távol érzem magam a világtól
az ajkad vonalán egy óceán habja ül
a szememben a hullámok
megint arról beszélek mint tegnap este
hogy néha még eljátszok a gondolattal
és te meg akarsz nyugtatni
beszédet tartasz a perspektívákról
minden ránk van szabva ez a konklúziód
talán azt akarod mondani hogy a világ csak a miénk
talán azt hogy mi vagyunk a világ
én úgy érzem nem is lehetnék távolabb tőle
alattam egy örvényként összemosódik az egész
elnyelik egymást a katasztrófák
egyre éhesebbek egyre mérgesebbek
beleszédülök ha sokáig figyelem
becsukom a szemem de kinyitom újra
igazad van mégis
ezt gondolom ahogy lefelé nézek
ebbe még belehalni sem érdemes
