Gál Angelika Tünde
A verseim csukott szemmel olvasom
Milyen lenne elbújni a Nap mögé,
és azt hazudni: Természetes,
hogy sötét van, mikor
egy régi versem olvasom?
Leoltom a lámpát.
Csak ne lássam soraim ritmusát.
A kisikló vonatokat, amik éppen
most adnák fel életüket.
Ne lássam a rímeket,
amik ugyanolyan szürkék, mint mi.
Ne lássam az őrült időutazást.
Ne lássak semmit, amit anno
egy irodalomkönyvből loptam.
Végül szemem is behunyom,
ne lássam a formákba öntött
fájdalmat, káoszt, szenvedést.
A régen elmúlt szerelmeket.
Inkább ne.







