Előrebocsátom, hogy a japán mentalitás/irodalom és én nem vagyunk igazán egy hullámhosszon. Ez már korábban többször kiderült, így nem is nagyon kísérleteztem/kísérletezem vele, de most kivételt tettem, mivel a kutyákkal és mindenféle állattal viszont nagy barátságban vagyok. Ezek után A fiú és a kutya című könyv Hasze Szeisú tollából, egy kutyát ölelő emberrel a borítón, feltétlenül elolvasandónak tűnt.
Írója Hasze Szeisú Japánban élő és alkotó szerző, aki több jakuzákkal kapcsolatos krimit írt e regény előtt, sőt ezek közül több filmre is került. Hasze Szeisút többször is jelölték a Naoki-díjra, mely hazája új, fiatal íróit díjazza, és amit végül ezzel a művével nyert el 2020-ban.
A könyv egy kutya, nevezzük Tamonnak, bár szinte mindenki másképp nevezi majd a történetben, útját követi végig Japán egyik északi városából, Szendaiból a 2011-es cunami és földrengés után.
Négylábú főhősünk útja során több embert is a gazdájává fogad, és mindegyiküknek segít a maga csendes és bölcs módján, ahogyan csak a kutyák tudnak, hiszen ők úgy tudnak kapcsolódni/rezonálni az ember érzéseire és gondolataira, mint szinte semmilyen más élőlény.
Ebben a lírai szépségű regényben nagyon jól meg lehet figyelni ezt a mély és különleges kapcsolódást, amihez nem kellenek szavak.
Szeretettel ajánlom mindenkinek, akinek van kutyája, és mindenkinek, akinek nincs.
