Krasznahorkai László Kossuth-díjas írónk 2009-ben megjelent elbeszélését ajánlom figyelmükbe.
A kötet a szerző pár hetes, ösztöndíjjal is támogatott spanyolországi tartózkodása apropóján született.
Az utolsó farkas mindössze 48 oldal, és egyetlen, szokás szerint „feltartóztathatatlanul áradó mondat”, nincsenek bekezdések, csupán vesszők tagolják a mondat- és történetzáró pontig. Az írás talán emiatt is letehetetlen, hisz nem gyakran teszi le az olvasó a könyvet mondat közben. „ Ám szerencsére nemcsak emiatt válik letehetetlenné, ugyanis ebben a szomorkás, nyitott és a maga rövidségében is súlyos szövegben szinte tökéletes egyensúlyban áll egymással a gondolatiság és a történet.
Az elmesélő alakja tipikus Krasznahorkai-hős, egykori filozófus, aki egész nap Berlin utcáin bolyong, nem talál értelmes elfoglaltságot, egy lepukkant kocsma magyar csaposának meséli történeteit. Főhősünk többször is szóba hozza, hogy „a nyelv… már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza”,
A történet egy óriásmonológ, melyben elmeséli újra és újra, kicsit mindig másképp és mégis ugyanúgy, hogy miért utazott el a spanyolországi Extremadura tartományába, és miért kezdte kutatni az utolsó farkas történetét. Ahogy halad a történet és hősünk egy helyi vadőr és egy tolmács segítségével próbálja megfejteni az utolsó farkas történetét, úgy jövünk rá mi olvasók is, hogy nincs egyetlen utolsó farkas, csak utolsó farkasok vannak.
Az elbeszélés végén a tanulságot az olvasónak magának kell levonni, engem napokig foglalkoztatott. Elgondolkodtató, gondolatébresztő, intellektuálisan izgalmas elbeszélés.
Azt hiszem, Krasznahorkai László ezen kötete tökéletes választás azok számára, akik még nem olvastak a szerzőtől, de szeretnének megismerkedni az életművével.
