Dolly Alderton: Szellemek
Külcsín:
Finom, ízléses, könnyed pasztell, ami kissé talán félrevezető. Nekem legalábbis egy sokkal kevésbé fajsúlyos, amolyan nyári kis romantikus sztorit ígért.
Cím – tartalom:
Sokáig nem értettem, hogy miért is ez. Még az eredeti címet is megnéztem, hogy a fordítónak mennyire sikerült elrugaszkodnia tőle, de persze semennyire. Aztán rájöttem, hogy mindennek a generációs különbség az oka. Később arra is, hogy valójában jó néhányféle jelentés kapcsolható a címhez a regényben.
Mit vártam:
valami könnyebbet.
Mit kaptam:
Egy látleletet, – amiről nem tudom, hogy mennyire pontos vagy valós, (már megint az a fránya generációs különbség…) – de sok mindenről lerántja a leplet a 30-as korosztályt illetően. Ami a leghangsúlyosabb a könyvben az a kapcsolatok természetének változékonysága, legyen az szülő – gyerek, férfi – nő vagy két barátnő kapcsolata. A másik pedig a helykeresés, az identitáskeresés. A folytonos pontosítás azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, hogy ki vagyok, hová tartozom, mi határoz meg, mi a fontos számomra. S hogy mindezt hogyan árnyalja vagy írja át teljesen a virtualitás.
Kinek ajánlom:
Ez egy női könyv – vitathatatlanul. Nő az író, a főszereplő (aki szintén író), s – gondolom – az olvasók többsége is a női nemhez tartozik. A férfiakról – kevés kivétellel – nem fest túl hízelgő képet. Így ne lepődjünk meg azon se, ha egy pasi, a könyvet kézbe véve, rövid úton feministának bélyegzi azt.
Miért ajánlom:
Leleplező, szókimondó, inkább fanyar, mint felszabadítóan vicces megfogalmazással mutatja be az írónő főhősét és szerteágazó kapcsolatait. Meghatározó gondolatokra, fontos összefüggésekre döbbenti rá az olvasót nemcsak az élet nagy pillanatait (házasság, gyerekszületés) illetően, de az elmúlás nehéz problematikájával kapcsolatban is.
„Erősen tudnék érvelni amellett, hogy a világon minden felnőtt egy padon üldögél, és arra vár, hogy a szülei érte jöjjenek, akár tudatában van ennek, akár nem. Érzésesem szerint halálunk napjáig várakozunk.”
