Kardos G. György: A történet vége
„Ne magyarázd a tant, magad légyél az.”
Kardos G. György 1977-es regénye a személyes palesztinai élményein alapuló regénytrilógiájának záró darabja (Avraham Bogatir hét napja, 1968, illetve Hová tűntek a katonák? 1971). A három regény csak tematikus értelemben képez trilógiát: a negyvenes évek végén játszódnak, az Izrael létrejötte előtti és utáni eseményeket képezik a történelmi hátteret. Míg az első könyv, egy kibucban játszódik, és egy gazda életének azt a hét napját követi nyomon, amikor a történelmi vihara eltörli a korábbi otthonos életvilágát, a második regény egy szanatóriumi arab dolgozó (Abed Nadzsar) szemüvegén át mutatja meg ugyanazt a látleletet az emberi állapotról.
A történet végének fő(anti)hőse Uri, egy fiatal magyar származású izraeli katona. Az egyes szám első személyű elbeszélés a leszerelést követő két nap története, melyek során a regény a katonai táborból a nagyvároson át a gedérai kibucig kalauzolja az olvasót, ahol Uri korábban napszámosként dolgozott. Uri motivációit nem ismerjük meg, távolságtartó, fanyar humorú megfigyelője, mindössze annyit tudunk róla, hogy sok nyelven ért, őrmesteri rangig juttot a hadseregben, és az utalásokból sejthető, hogy Európában a lágeréletet is megismerte.
Uri „homlokán jelet visel”: idegensége, otthontalansága, oda nem illő volta éppúgy szemet szúr a világ minden részéről származó katonatársaknak, a kibucok egyszerű (ukrán, etióp, drúz, szefárd, mizrahi) parasztjainak, az elűzött fellahok földjeire bejelentkező haszidoknak, a kommunistáknak és a nacionalista mozgalmároknak egyaránt.
Uri szenvtelen visszaemlékezései révén egyéni sorstragédiákon, a mikrovilág történésein keresztül nyerünk bepillantást a közösségi konfliktusba, a régi Palesztina pusztulásába, és az erőszakból sarjadó új rend formátlan káoszába. Kommentár, verbális etikai megnyilvánulások nélkül szemláli az emberi nyomorúság, a kiütköző egyéni és közösségi tébolyok újabb jeleit, ahogy az összedőlt világ romjai alól kibújt megalázottak és megszomorítottak új álarcot keresnek a személyiségük maradékának védelmére. Ellentétben Avraham Bogatirral, Urinak nincsen mondandója a felebaráti szeretetről, nem vitatkozna a nacionalista terroristavezérrel, a kollektív megváltás receptjeinek szókincsét mimikriként használja.Uri nem találja a helyét, a maga idejét, nem találhat otthonra vagy barátokra.
A kibucba megérkezve homlokáról letörölhetné a jelet: a gazdák földet szavaztak meg neki az elzavart fellahok falujának földjéből. A belső útja azonban teljesen ellentétes a fizikaival, nem teszi lehetővé számára a végleges beilleszkedést a diadalmas, kaotikus és egyre sovénabb új nemzetállamban.
Uri szenvtelensége, kívülállása, közösségképtelensége mégsem az etikai dimenzió hiányát jelenti.
Míg Bogatír és Abed Nadzsar a maguk módján talán hisznek még a jó közölhetőségében, Uri első ránézésre a 20. század rezignált egzisztencialistája, aki levonja a konzekvenciát a párbeszéd lehetetlenségéből, a közös kulturális alap hiányából, a sérelmi gondolkodásra épülő erőszak mintáiból. Mégis, szarkazmusa és mizantrópiája ellenére, közösséget vállal a szenvedőkkel, minden emberi gesztusra, benső rezdülésre felfigyel. Uri tetteivel, óvó szavaival, tekintetével jeleníti meg az emberi értéket. Bogatírhoz és Nadzsarhoz hasonlóan van tudása arról mi az Igaz, és mi a helyes, de mintha kételkedne benne, hogy az egyéni példaadáson kivül másképp közvetíteni is lehetne azt. Menahem Begin szónoklata fellobbantja a katonákat, Uri elismeri, hogy szónoklat lehet hatásos, de ez kimondatlanul is szembeállításra kerül az Igazzal. A mindenkori Másik, a szemben lévő TE, a szenvedő egyén lehet csak az emberi testvériség, bármiféle közösség gondolatának egyedül lehetséges címzettje.
Az erkölcsi dimenzió az elhallgatásokban, a hiányban lebeg a regény párbeszédei, helyzetei fölött. A fellahokon és több katonatársán apátia lesz úrrá az elszenvedettek hatására. Urit “görbe” látásmódja menti meg ettől, de undora az élethazugságoktól a regény végére az émelygésig fokozódik. Tudatosul benne a szédülés oka, elege lesz és elhagyja a kibucot (és vélhetően Izraelt).