Gabriely György – Poletti Lénárd: KÉSZ AZ EGÉSZ
[közreadja Németh Gábor és Szilasi László]
Kalligram, Budapest, 2024. 363 oldal
„Habent sua fata libelli” A könyveknek megvan a maguk története…
Néha ez a történet több évtizedet is felölelhet, akárcsak egy barátság. A KÉSZ AZ EGÉSZ c. könyv pontosan ilyen: egy évtizedeken át tartó batárság jelenti az alapját, ahogy a könyv születésének alapja is egy évtizedes barátság. Történt ugyanis, hogy Németh Gábor 1993-ban megörökölte Parti Nagy Lajostól a Magyar Napló legendássá váló tárcarovatát (Se dobok, se trombiták). Különös ötlete támadt: egy ’30-as évekbeli világot látott teniszedző és egyben könyvtáros imágóját magára öltve, Gabriely György néven fiktív leveleket kezdett írni egy Párizsban tanult vidéki patikusnak, Poletti Lénárdnak, azaz a Szegeden élő barátjának, Szilasi Lászlónak. A mindaddig irodalomtörténészként ismert Szilasi akkoriban kezdett Canetti Norbert néven rövid prózákkal jelentkezni a Jelenkor folyóiratban. Ám Németh e fiktív leveleiben hiába utalt kettejük személyes barátságára, hiába a Canetti/Poletti névjáték Szilasi hét levélen keresztül sem vette fel a fonalat. Ahogy mondta: „hát az állati ciki lenne, hogyha válaszolnék, pedig az nem is nekem szól, sosem mosnám le magamról!”
Ekkor kezdődik a folyóirat lapjain az a levélváltás, amely idővel egy levélregény formáját ölti. A regényben két kamaszkori barát már férfikorba érve kezd levelezni egymással, de nem hajlandók felnőttként viselkedni: folytatják a kamaszkori játékukat, aminek a formája egy végtelenül túlhajtott vagy anakronizmusokkal túl gazdagított sosemvolt műnyelv. A levelekből egy talányos bűnügyi történet kerekedik ki, miközben nemcsak egy szellemi barátság természetrajza, hanem a II. világháborút megelőző évek Magyarország- és Európa-képe is kibontakozik. A két művelt, sziporkázó fiatalember számára az értelmező párbeszéd létkérdés azokban az években, amikor az igazság keresése szó szerint halálos kockázattal járt.
A Magyar Napló átalakulásával, a szerkesztőség felállásával a levelezés megjelenési helye is elveszik, de az elkészült írásokat kikerekítve KÉSZ REGÉNY címmel a Filum Kiadó adta ki. Az azóta eltelt 25 során sok minden megváltozott: Szilasi László elismert – többek közt Mészöly díjas – író lett, Németh Gábor pedig filmdramaturgiát és kreatív írást oktató békés íróember létére sokáig a FREE SZFE „forradalmár hőseként” volt látható a híradásokban. Eközben a 90-es évek felszabadultan szöveg centrikus irodalmi közbeszéde is átalakult, és már a kötet sem volt sehol kapható. Ekkor merült föl, hogy érdemes lenne megint megjelentetni. (Szekszárdon különösen fontos, hogy a könyv negyed évszázados története egészen a Porkoláb-völgyi Mészöly tanyáiig ér, ahol Németh Gábor és Szilasi László az újkiadás záró munkáit végezték 2024-ben. E gesztusukkal avatták fel a Mészöly tanyát, mint alkotóházat!)
A KÉSZ AZ EGÉSZ c. új kötetben a szerzők által folytathatatlannak ítélt levelezés két, irattal bővült: Poletti memoárjával a hetvenes évekből, és Gabriely följegyzéseivel 1946-ból. Az első egy sokat megélt férfi számadása, aki bűn és felelősség, isteni gondviselés és emberi jóvátétel kérdéseivel hadakozik a csupaszra rabolt vidéki Magyarországon. A második egy amnéziával kezelt túlélő küzdelme az elveszett emlékeiért, amelyekről sosem tudhatja, hogy megtalálásuk nem sodorja-e újabb veszélybe. Noha a most először közreadott két írást nem egymásnak címezték, azok mégis párbeszédben állnak, és együtt adják ki azt az egészt, amit az életnek kiszolgáltatott, de halhatatlan barátságuk jelent.
Azon az üveglapon át – kicsinyítve és nagyítva – talán látta még őket az Isten?
(Poletti Lénárd)
A falra mázolták, ákombákom betűkkel, szarba vagy vérbe mártott ujjal: ISTEN SZEME MINDENT LÁT.
(Gabriely György)

Korábbi ajánlóink

Accessibility