Villányi Kata
Ámokfutás
állj, várj, fáj
ha lelked meztelen, akkor jöhetsz vissza
a hazugság átlátszó, ha meginogsz, elillan
vedd le maszkod, vezess saját arcodig
ne nézz; láss meg, csupaszíts lényemig
kár
az összes befejezetlen mondatért
kimondott, majd megbánt érzésért
bűnös lelkekért, hiszen átkos szenvedély
kárhozott a gondolat, hogy valaha megtérj
zárt
szívek, testek, mennyek
kirakták a táblát; megtelt
mohó emberek, mind túlfejlett majmok
agonizáló sorsok, némán vívott harcok
így?
így.
játszunk hát, úgyse volt nagy a tét
miért hinnéd, hogy mindez valaha bármit ért?
a hazugság édes és folyós, alatta már rohadsz
hozzád tapad, le se mosnád, felfaltad önmagad
az élet is orosz rulett volt végig
tét a lét, a gyenge végül elvérzik
amíg patt az állás, hiába, belefullhatsz
legyőzni úgyse tudsz, meg is nyúzhatsz
végletekig a harc, a lebegő cél fantomképe
hiszen egy szomjazót üdít az élet mérge
de vésd mélyen a falba, égre, vérbe
csak az fél, akinek van még mit vesztenie
