Mikor még csak kis ebihal voltam
rendíthetetlen úsztam az árral.
Mindig kicsit előrébb lopakodtam,
másokat is lehagyva nagy bátran.
Aztán kinőt a lábam, s megálltam.
Rájöttem, hogy nincs szükségem többé
másra, ha egyedül úszom az árral,
s lábammal hajtom életem önként.
Így végül leszakadtam másoktól,
s saját utamat kerestem a vad
csobogó patakban, és akkortól
nem voltam már ebihal, csak szabad.
Serdülőként lázadtam egy sort a
rendszer és felmenőim ellen is,
de felhagytam a partizánkodással,
és békés életet kerestem itt
ahol már nem zsivajognak a kis
ebihalak mindenütt, hanem a
magam fajta szabadszellemű is
beköltözhet egy jó kis panelba.
Most már nagy varangy vagyok én is, és
már csak kívülről figyelem a vizet
ahol új ebihalak sietnek
úszni az árral, s találni hitet.
