Villányi Kata
őrültek tánca
csak állsz
elmélázva vársz, egy pillanatra
kicsöppensz a valóságból,
szemeden hártya burka véd
minden kicsi hamisságtól.
most nem látsz
valami belső szemmel figyelsz,
hallgatod a folytonos dübörgést,
képeket, varázslatos eseményeket
pörgetsz le elméd színes vásznán
valaki beszél
újra magadnál vagy, s hirtelen elkap a gondolat,
egy szorító érzés, csikar, mintha tíz köröm
kaparná egyszerre a táblát,
mintha túl sokat ittál volna,
és nem jön az a keserű hányás
émelyegsz,
előtted habzó szájú emberek
rángatóznak, közelednek
egyre vészesebben fenyegetnek
és te csak állsz, és nézed
ahogy vonszolják magukat
véreres szemek, göbös ujjak
napok óta senki sem józan
fejük hol sárgállik, hol pedig már zöld
szinte érzed szaguk, ennyire messziről
kúsznak, egymás hegyén, hátán
ezek nem is emberek; sok-sok entitás
férgek; gyűrűznek, paraziták; megszállnak
majd megemésztenek
elevenen falnak fel, minden létező sejtedet
mindenhol ott vannak,
a házadban, a bőröd alatt
nincs egyetlen perc nyugalmad
megfertőzték véred,
te is ilyen vagy
