Manapság mindenki hord kabátot. Pontosan ugyan ilyen átlagos ember volt Géza is, aki amint fuvallottak az első szelek, amelyek nyikorgatták a falubeli kiskocsma kopott, repedt, néhol ökölnyomokat, és támaszkodó könyökök által koptatott foltokat ringató deszka kaput, azonnal fejébe kapta a jó öreg gyöszös, megviselt kalapját és a kedvenc katonazöld, arany patentos kabátját. Minden egyes nap, felült a rozsdás, sokszor festett, foltozott gumis Pannónia biciklijére, elindult a tornácos, nyeregtetős házától, becsapta maga mögött az ajtót, majd nyomban bocsánatot kért az ablakon kikiabáló asszonyától:
-Jóóvan má’!
Judit néni csak ráhagyja, legyint egyet, pont úgy, mint minden egyes nap, az elmúlt 20 évben. Habár, Géza bá’ mozgása ez idő alatt lassult, és Judit néni hangja is rekedtebb már, ma is megvan ennek a képsornak a maga romantikája. Főhősünk az egyenes utcán végig nyikorgatta biciklijével a falut, szidta a kóbor macskákat, majd bal lábát letéve fékezett a kocsma előtt, hogy ma is dűlőre jusson gondolkodni vágyó társaival az élet nagy kérdéseiről. Megállva meglátta a Pistáék babakocsiját, aki nem mellesleg a szomszédos házban lakik, észrevételének hangot is adott:
-Te Pista! Ismét magadra vállaltad a gyerök’ levegőztetését?
-Hogy ne vállaltam volna? Jót tesz a kis Gáborkának ha felnőtt értelmiségiek között is van néha! Meg úgy egyébként is. Ha az apjára ütött, ő is ide fog járni diskurzusokat tartani.
Nevettek, és Géza belépett a szentélybe. Mindenkit üdvözölve emelte kalapját, a többiek szinte ünnepelték az öreget. Minden olyan volt mint mindig. Anna, a pultos lány csavargatta hosszú fekete haját, fogadta a bókokat, kiszolgálta a mindennapi vendégeket.
-Drága Annuskám! Csókolom kezit’ lábát! Kérnék szépen egy nagy császárt, meg egy mentes sört! Tudja Kedveske, vigyáznom kell, az orvos letiltott a piáról. Csak óvatosan lehet. – Mondta a megszokott mondandóját Feri bácsi.
Annácska csak kuncogott egyet és kiszolgálta.
-Magának mi adhatok Géza bá’? Jöhet a szokásos hosszú lépés feles szilvával?
-Tudja magácska mi kell a férfiembernek. Nem csak szép, de okos is! Én addig levetkezem, nehogy valamelyik állat fattya kiégesse a szép kabátom!
Levetette kalapját, ősz haja lehullt a fülére, már ami még volt neki. Majd kipatentolta legszebb kincsét, a kabátját, melyet úgy őrzött mintha csak gyermeke lett volna, aki nem volt. Gézánk jobban szerette az italt, mint az asszonyát. Ahányszor a kabátra nézett, mindig eszébe jutott ez. Mindig elszomorodott, megmorzsolta bajuszát, nem is értette hogy Judit miért van még vele. Felakasztotta kabátját a falból kiálló rozsdás szögre, majd a pulthoz igyekezett napi adagjáért. Kifizette, majd leült az asztalához a Peti mellé.
-Hogy van a Jucánk Géza bátyánk?
-Nagy az ő bánata Petikém, nagy az ő bánata. Ez a nő éppen vénségére bolondul meg teljesen! Rágja a fülem, hogy meg csak 47 éves vagyok, igazán összeszedhetném magam, és igen is lehetne gyerekünk. De miből tartanánk el Petikém? Amit az asszony a varrodában megkeres, éppen elég hogy ne haljunk éhen. Na meg persze szomjan. Mit nem lehet ezen megérteni? Ma reggel is hallgattam az előadást, hogy en mennyire semmirekellő vagyok, hogy én amit eliszok, hat gyereket felnevelt volna! Ugyan már Petikém, ugye hogy te is megérted. Nekem is kell egy kis öröm az életben. De ő csak fenyegetőzik. Hogy ő ugyan megöli magát, őt igazán nem szereti senki. Mert ha én nem, legalább a gyerek szeretné. Mondtam is neki Petikém, ha megöli magát velem mi lesz? Se kutyám se macskám, se munkám. Egy értékem van, a szép kabátom. De amúgy sem aggódok. Évek óta rémisztget a hülyeségeivel. Ezt a kis időt már kihúzzuk együtt.
-Na de bátyám! Ha ilyen önzőnek tetszik lenni, Judit néne megunja egyszer, aztán sírhat hogy egyedül maradt mint a kisujjam.
-Dehogy maradok. A fröccs meg a társaság itt lesz nekem.
S ahogy ezt kimondta, a kabátja, a drága kabátja leesett a rozsdás szögről, a mocskos földre. Minden tekintet oda szegődött. Géza lehajtotta a szilvát, kitolta a rongyos kocsmai széket, felállt és elindult a kabátja felé. De mielőtt lehajolt volna érte a kabát a szögön volt ismét. Megfagyott a levegő. Néma csend után susmotolás, majd hangos értetlenkedés következett. Ott termett a megyei hírlap sajtósa, és már gyűjtötte is az információkat a csoda kabátról. Már aznap lehozta a megyei újság.
„Csodakabát hírére jár a falu a kocsmába, mely önszántából tette magát vissza szögre!”
Géza ünnepelt. Fogalma sem volt arról, kinek a lelke költözött a kabátba. A kabátba amelyeket Géza úgy szeretett. Amire jobban vigyázott mint szerelmére. Hogy az a kabát, nem csoda volt. Csupán öngyilkos. Felakasztotta magát.
