Nem szeretem a hideget, ezért akadt meg a szemem ezen a könyvön. Így február vége felé már hiányzik a
napsütés. Úgy gondoltam, hogy jól fog esni egy könnyed olvasmány, és tényleg jó volt. Nincsenek benne
fordulatok, azt kapjuk, amire várunk, számítunk mégis megérinti az embert a történet. Egy fiatal,
pánikbetegséggel küzdő újságírónő, Kate és egy kedves, 87 éves asszony, Rosemary különleges barátságát
követhetjük nyomon. Mindkettejük életében fordulópontot jelent a Strand, az hogy találkoztak egymással.
Rosemary egész életében a Strandra járt úszni, nem tudja elképzelni, hogy ne ússzon egyet mindennap.
„-Megkérdezni tőlem, hogy miért úszom, olyan, mint azt kérdezni, miért kelek fel reggel. A válasz ugyanaz.” –
Rosemary
Kate pedig egy újságcikk miatt találkozik az asszonnyal, és onnantól kezdve ő is része lesz a Strandnak.
„A strand úgy üdvözölte, mint az a barát, akivel csendben üldögélhet az ember, tudva, hogy semmit sem kell
mondania: itt önmaga lehetett.”
Szerettem ezt a történetet, a szereplőket, a Strandot, a nyarat…
