Klein Evelin:
Jelenbéli jövendőbeli
Olyan vagy nekem,
Mint egy véget nem érő nyáréjszaka,
Békés, napfelkelős,
Majd olyan,
Mint, amikor a nap nyugovóra tér,
Titokzatos, olykor nyugtalanító,
Mint a perzselő cigarettaszál,
Tudod, hogy egyszer elalszik,
S egy újabb kör következik,
Mint egy ringlispil,
Ami megbódít, akár egy finom bor,
Felpezsdít, majd kiábrándít,
Mikor egy nyári esőzés csap le a városra,
Ami fülled időt hagy csak maga után,
Nem lesz hűvös, nem lesz idegen,
Mint a kezed a kezemben,
Nem lesz távoli, biztonságos lesz,
Mint, amikor a kedvenc könyvemet olvasom, újra meg újra,
Olyan sok minden vagy nekem,
S mégis mikor elkezdődtünk,
Tudod…
Amikor az ÉN-ből, MI leszünk,
Félek…
Hogy nem lesz még egy bódító nyáréjszaka,
Hogy nem lesz az a biztonságos zöld szem,
Vagy egy frissítő zuhatag.
Félek…
Hogy túl korán lettél az enyém,
Még mielőtt biztos lettél volna, bennem, magadban, bennünk…
De már mindegy,
Hisz elkezdődtünk,
S már most olyan vagy,
Mint egy jelenbéli jövendőbeli.
