Klein Evelin
Idegen
A napon, mikor először láttalak,
a parkban voltál.
Ott ahol én jártam minden nap,
most te is ott voltál.
Másnap újra elmentem, immár hozzád,
te pedig még létezésemről sem tudtál.
Gondoltam beszélhetnénk, így odamentem,
és annyit mondtam: Hello idegen!
Másnap, már együtt érkeztünk meg oda,
ahol először szólítottuk egymást.
Idegenekből, idővel barátokká váltunk, így
kerültünk közelebb egymáshoz.
Idővel elcsendesedtél, és már nem voltál a régi,
később pedig már meg sem jelentél.
Nem értettem, az egészet, hogy
mi történik most veled.
Másnap felhívtál és arra kértél,
találkozzunk a parknál.
Leültünk és beszéltünk, minden a réginek tűnt,
majd elmesélted mivel küzdesz végtelenül.
Beteg voltál, tagadhatatlanul,
később pedig már nem szenvedtél tovább, elmúlt.
Miután elmentél, találtam egy levelet,
melyet nekem címeztél.
Most, öt évvel később ugyanezt a levelet szorongatom,
és a te történetedet mesélem,
amit mindig úgy fejezek be, ahogy a levélben is megírtad:
Viszlát, idegen!
