Klein Evelin
Csak egy kis élet
Csak egy kis élet.
Ennyi kell.
Átrágni magad egy érzelmekkel teli verses köteten,
Hogy érezzünk tragédiát, szerelmet,
Tragikumba fojtott hamis szerelmet.
Elmenni egy kávéházba.
Csak ennyi kell.
Egy bögre gőzölgő kávé felett csevegni,
A legkedvesebb embereink körében,
Ülni és figyelni egymásra, amíg csak lehet.
Autókázni a nagyszülőkkel.
Ennyi kell.
Egy napsütötte napon száguldani,
Üvöltő rádió kíséretében,
Hogy együtt énekelhessük klasszikusaink utolsó sorait, önfeledten.
Hazaérni egy későig elnyúlt buliból.
Ennyi kell.
Egy üres utca, egy fülledt nyári éjszaka, a barátom nevetése,
Hogy betöltsük az üres mappákat fejünkbe,
Élettel teli emlékeinkkel.
Hallani, hogy kopog az ajtón.
Felismerni, beengedni, beszélgetni.
Ennyi kell.
Hogy megismerj, úgy igazán,
Hisz ez kell ahhoz, hogy végleg visszatalálj hozzám.
Csak egy kis élet.
Ennyi kell.
Megkaptuk, jogunkban áll használni.
Ragadjuk meg,
Élvezzük, mikor élvezni kell,
S engedjük útjára, mikor eljön az ideje.
