Kertai Nóra
Veled az élet így telik
Forró
Jöttél, mint nyár közepén egy nagy zivatar.
Jöttél, mint egy hűs fuvallat a legnagyobb melegben.
Felborítottál mindent és mégis két lábon maradtam.
Levegőt alig kaptam, de rád néztem és elállt a szavam.
Langyos
Múltak a napok, hetek
S ha találkoztunk madarak csicseregtek.
Mindig rád gondoltam és vártam rád…vártam.
Vártam az ágyban, a kertben, a pályaudvaron
S vártam rád a parton, hol ma is sokszor rád vágyakozom.
Hideg
Hirtelen tél lett és már hiába vártalak.
Jöttél, igen. Sokszor. De lélekben már máshol jártál…
Elfogytak a tüzes csókok és a lángolva ölelések.
Elfogyott az élni vágyás és a pozitív gondolkodás.
Már csak vagyunk, fogjuk egymás kezét…
Csak azt nem tudom mikor lesz már elég.
