Kara Diána
Ui. Természet
Megcsonkítottak! Rútul megtörtek!
Levágták karomat-lábamat,
Letépték a tollaimat, díszeimet,
Csak azért mert az nem volt elég szép?!
Mert az nem tetszett Nekik?
Rémes, az élővilág gyöngyszemei.
Utálom is őket, de félek is…
Egyre többet bántanak, így jobban félek.
Fáj! Én is élek, kérlek-kérlek, ne bánts.
Ne. Ne, ne csak azt ne. Az a kedvencem.
Áu! Hagyj békén, kérlek. Neked sem
esne jól ha mindig fájna valamid.
Ne. Elég! Elég, elegem volt.
Egyedül vagyok, fáj mindenem
és ez a hála? Mindet le kell szedni?
Egy nem volt elég. Nemhogy megbecsülnél,
csak egy kis elismerésre vágyom!
Hiszen minden nekem köszönhető!
Miattam vagy még életben! Rajtam írsz,
rajzolsz, alszol, minden vagyok.
Miért nem látja senki?
Különben melyik virágommal lennének
illatok? Nélkülem nem lennének mesék,
történetek. A gyerekek, hogy tanulnának
meg álmodni?
Miattam van képzelő erejük, miattam
élhetnek 100 és 100 életet és járhatnak
1000 különböző világban, mert volt hova
leírni a meséket.
Ha én nem lennék, most mi lenne rajtad?
Ugye-ugye, hiszen víz nélkül, ruha sincs.
Víz nélkül nincs élővilág. Nincs ember.
Nincs fájdalom. Akkor újra visszakerülne
a természet kezébe az irányítás, minden
a régi lenne. Mily csodálatos lenne.
Ha nincs természet, a világ már élhetetlen volna.
Akkor végre eltűnne a képből
a természet legnagyobb pusztítója.
Mert amíg van mit elvenni…
Addig számomra nincs remény!
