Horváth Amarilla
Életem mozija
Amikor éjszaka elalvás előtt
valamiért tartok attól, hogy a
holnap milyen nehézségeket
tartogat számomra, kedves
emlékeket szoktam felidézni.
Életem mozijába lépek be ekkor
és a vetítőtermek nem meglepő;
személyekről, vagy helyekről
vannak elnevezve. Már
magabiztosan sétálok végig a
folyosón, hisz ismerem magamat.
Eljutottam abba, amelyiknek
a kilincsén szinte már teljesen
lekopott a festék és a kedvenc
helyemet elfoglalom a leghátsó
sor közepén, ahol mi is ültünk
már egyszer a szülinapomkor.
Teljesen mindegy, hogy azóta
mik történtek, de a vásznon a
legörömtelibb közös emlékeink
játszódnak le. A pláné az lenne
az egészben, ha mellettem ülnél.
De ezt se te, se én nem akarnánk.
