Heilig Dóri
Gőzhajók a Dunán
Koszos fehér felhők között malter volt az ég,
támasztották a kozmoszt a villanyoszlopok
és az ágak.
A fejem felett összesúgtak a vasbeton teraszok;
feloldódtak a ködben, mint gőzhajók a Dunán.
A messzeségben derengő hegyek épp annyira tűntek tájnak
mint egy plázafolyosó zárás után,
vagy a Lánchídon a forgalmi dugó –
mindig feszengtem a mozdulatlanságtól,
belélegezni a kipufogógázt, stagnálni és nem érteni,
mennyire bizonytalan alattam a talaj.
Az ilyesmit csak úgy éled túl, ha nem gondolsz rá.
