AZ ÍRÓGÁRDA
Metonímia
Megszólít a csend, felkúszik a törzsemen
Nevetve bókol az ágaimon… virágba borultam!
Bukfencet vetek Atlantisz városában,
Tiszta szívű lény vagyok e varázslatos világban.
Szaladok, meg-megállva körbenézek, hallgatózom,
Békésen a természet csendjébe burkolózom.
Röpképtelen madár vagyok, de mégis szeretnék szállni,
Még ha nem is tudok, akkor is meg fogom próbálni,
Mert szeretnék az égen boldogan repülni, hiszen
Eddig csak próbáltam a saját árnyékomtól menekülni.
Hullámok hátán nyolc csápomat táncoltatja a víz
Hagyom, hogy álomba ringasson.
A fa alatt állok
Egyszer csak elszállok,
Nem keres senki,
Csak a magány és ennyi.
Néha elveszettnek érezve
A sötétben eltévedve
Veled boldogság az élet
És az ég újra kék lett.
Társaimmal gondtalanul bukfencet vetünk,
Amíg ketrecbe nem zárnak, s el nem jönnek értünk.
